F1: Räikkönen, a mester; Hülkenberg rögtön két ülést kaphat
ÚJ IDŐK JÖNNEK A HAASNÁL. Múlt csütörtökön jelentették be az amerikai istállónál, hogy az idény végén mindkét versenyzőjük elköszön a csapattól. Romain Grosjean öt, Kevin Magnussen pedig négy év után távozik a Haastól, amely így jövőre egy teljesen új pilótapárossal vág neki a szezonnak. Ez természetesen megkönnyítheti az idén három versenyre beugró Nico Hülkenberg visszatérését is, sőt egyesek akár rögtön mindkét ülést odaadnák a német versenyzőnek.
KAVARODÁS A CSAPATRÁDIÓKBAN. Furcsa kérdést tett fel Charles Leclerc a harmadik szabadedzésen, ugyanis arra volt kíváncsi, hogy a Ferrari helyett miért a Mercedes csapatrádiózását hallotta. Leclerc később reagált a Mercedes Twitter-oldalán megosztott fényképre is, amelyen Hamilton kutyája, Roscoe látható fülhallgatóval a fején. A beszélgetésbe maga a hatszoros világbajnok is beszállt, aki „megnyugtatta” Leclerc-t, hogy lesz egy-két szava a kópéhoz.
GYORS KÖRÖK HELYETT A PÁLYAMUNKÁSOK FIGYELÉSE. Szokatlan módon kezdődött, vagyis inkább nem kezdődött el az időmérő szombaton, ugyanis nem sokkal a tervezett indulás előtt jött a bejelentés: 30 perccel eltolják a kvalifikációt, mert ellenőrizni és adott esetben javítani kell a csatornafedeleket a teljes pályán. Szerencsére a csúszás nem lett több félórásnál, és a hétvége hátralévő részében nem okoztak problémát a csatornafedelek.
AZ ŐRÜLT RAJT UTÁN SAINZ VEZETTE A VERSENYT. A Portugál Nagydíj főként a rajtja és az első körei miatt maradhat emlékezetes, ugyanis a futam legelején megérkező eső nem mindennapi indulást eredményezett. Bár Valtteri Bottas számára nem sikerült túl jól a rajt, és több pozíciót bukott, később még a pole-ból induló Lewis Hamiltont is meg tudta előzni, amivel átmenetileg átvette a vezetést. Igaz, néhány körre aztán Carlos Sainz Jr.-ral szemben veszítette el az első helyet, hiszen a spanyol versenyző nem mindennapi startot mutatott be a nedvessé váló portimaói pályán.
RÄIKKÖNEN ELSŐ KÖRÉT TANÍTANI KELLENE. Nemcsak Sainz számára indult jól a verseny, Kimi Räikkönen ugyanis első körben tíz pozíciót javítva jött fel a hatodik helyig, és egy ideig tartani is tudta magát a mögötte érkezőkkel szemben. Sajnos a pontszerzésről végül éppen lemaradt, hiszen csak a 11. helyen látta meg a kockás zászlót.
NORRIS EZÚTTAL SZŰKSZAVÚ VOLT. Bár Sainz is végül csak a hatodik helyen ért célba, Lando Norris versenye a másik McLarennel ennél sokkal rosszabbul alakult. A futam 18. körében ugyanis Lance Stroll nézte el az előzési kísérletét vele szemben, ami ütközéshez és gyakorlatilag mindkettőjük esélyeinek az elszálláshoz vezetett. Közvetlenül az ütközés után Norris persze feldúltan közölte a csapatrádión, hogy nem érti, Stroll hogyan nézhette be ennyire az előzést, nem sokkal később viszont a Twitteren rövidebben foglalta össze a versenyét.
Card
HAMILTON A FORMULA–1 CSÚCSÁN. Az Eifel Nagydíjon beállította, a következő versenyhétvégén pedig már meg is döntötte Michael Schumacher F1-es győzelmeit számláló rekordját Lewis Hamilton. A Mercedes versenyzője a 92. győzelmét aratta Portimaóban, amivel ismét beírta magát a történelemkönyvekbe. Nem csoda, hogy Max Verstappen ezután azt nyilatkozta, hogy neki 40 éves koráig kell majd versenyeznie, ha hasonló babérokra törne.
| 1. | Lewis Hamilton | brit | Mercedes | |
| 2. | Valtteri Bottas | finn | Mercedes | 25.592 mp h. |
| 3. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 34.508 mp h. |
| 4. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:05.312 p h. |
| 5. | Pierre Gasly | francia | AlphaTauri-Honda | 1 kör h. |
| 6. | Carlos Sainz | spanyol | McLaren-Renault | 1 kör h. |
| 7. | Sergio Pérez | mexikói | Racing Point-Mercedes | 1 kör h. |
| 8. | Esteban Ocon | francia | Renault | 1 kör h. |
| 9. | Daniel Ricciardo | ausztrál | Renault | 1 kör h. |
| 10. | Sebastian Vettel | német | Ferrari | 1 kör h. |
| 11. | Kimi Räikkönen | finn | Alfa Romeo-Ferrari | 1 kör h. |
| 12. | Alexander Albon | thaiföldi | Red Bull-Honda | 1 kör h. |
| 13. | Lando Norris | brit | McLaren-Renault | 1 kör h. |
| 14. | George Russell | brit | Williams-Mercedes | 1 kör h. |
| 15. | Antonio Giovinazzi | olasz | Alfa Romeo-Ferrari | 1 kör h. |
| 16. | Romain Grosjean | francia | Haas-Ferrari | 1 kör h. |
| 17. | Kevin Magnussen | dán | Haas-Ferrari | 1 kör h. |
| 18. | Nicholas Latifi | kanadai | Williams-Mercedes | 1 kör h. |
| 19. | Danyiil Kvjat | orosz | AlphaTauri-Honda | 2 kör h. |
| FELADTÁK | megtett körök | |||
| Lance Stroll | kanadai | Racing Point-Mercedes | 51 |
| PILÓTÁK | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | LGYK | PONT | |
| 1. | Lewis Hamilton | 8 | 10 | 12 | 5 | 256 |
| 2. | Valtteri Bottas | 2 | 9 | 10 | 2 | 179 |
| 3. | Max Verstappen | 1 | 9 | 9 | 2 | 162 |
| 4. | Daniel Ricciardo | – | 1 | 9 | 1 | 80 |
| 5. | Charles Leclerc | – | 2 | 7 | – | 75 |
| 6. | Sergio Pérez | – | – | 10 | – | 74 |
| 7. | Lando Norris | – | 1 | 8 | 1 | 65 |
| 8. | Alexander Albon | – | 1 | 8 | – | 64 |
| 9. | Pierre Gasly | 1 | 1 | 8 | – | 63 |
| 10. | Carlos Sainz | – | 1 | 7 | 1 | 59 |
| 11. | Lance Stroll | – | 1 | 7 | – | 57 |
| 12. | Esteban Ocon | – | – | 7 | – | 40 |
| 13. | Sebastian Vettel | – | – | 6 | – | 18 |
| 14. | Danyiil Kvjat | – | – | 5 | – | 14 |
| 15. | Nico Hülkenberg | – | – | 2 | – | 10 |
| 16. | Antonio Giovinazzi | – | – | 2 | – | 3 |
| 17. | Kimi Räikkönen | – | – | 1 | – | 2 |
| 18. | Romain Grosjean | – | – | 1 | – | 2 |
| 19. | Kevin Magnussen | – | – | 1 | – | 1 |
| KONSTRUKTŐRÖK | ||
| 1. | Mercedes | 435 |
| 2. | Red Bull-Honda | 226 |
| 3. | Racing Point-Mercedes* | 126 |
| 4. | McLaren-Renault | 124 |
| 5. | Renault | 120 |
| 6. | Ferrari | 93 |
| 7. | AlphaTauri-Honda | 77 |
| 8. | Alfa Romeo-Ferrari | 5 |
| 9. | Haas-Ferrari | 3 |
| 10. | Williams-Mercedes | 0 |
| *: A Racing Pointtól 15 pont levonva. | ||








