F1: a Hungaroring reagált a briteket érintő szabályokra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.11. 15:56
null
Idén a Magyar Nagydíjat is rendhagyó módon rendezik meg (Fotó: AFP)
Alig egy héttel a Magyar Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt jelentek meg a nemzetközi sajtóban olyan hírek, hogy akár veszélybe kerülhet az idény harmadik fordulója, a magyar kormány ugyanis szigorú szabályokat hozott a Formula–1 mezőnyére és annak főként brit tagjaira vonatkozóan. A hírekre a Hungaroring vezetősége is reagált.

 

A 2020-as idény harmadik fordulójaként látogat el a mezőny Mogyoródra július 17. és 19. között. A koronavírus-járvány miatt azonban szigorú szabályok vannak érvényben az összes F1-es helyszínen, Magyarországon pedig a kormány külön óvintézkedésekre hívta fel a figyelmet a mezőny egy jelentős része számára.

A szabályok értelmében ugyanis a Nagy-Britanniából vagy más, nem az Európai Unió tagállamai közé tartozó országból származó és/vagy ott élő versenyzők, valamint csapattagok kizárólag a Hungaroringen vagy a szállásukon tartózkodhatnak a versenyhétvége alatt – amennyiben elhagyják az egyiket, az utuk csak a másik helyszínre vezethet.

Ennek értelmében nem látogathatják például a helyi éttermeket és a tömegközlekedési, illetve taxiszolgáltatásokat sem vehetik igénybe. Amennyiben megszegik a szabályokat, 15 000 eurós pénzbírsággal vagy akár börtönbüntetéssel nézhetnek szembe. Az F1-es csapatok közül a Ferrarit, az Alpha Taurit és az Alfa Romeót leszámítva az összes istállónak Angliában van a főhadiszállása, így igen sok embert érintenek ezek az óvintézkedések.

Természetesen a témában megkérdeztük a Hungaroringet is, amelytől a következő választ kaptuk:

„Célegyenesébe érkezett a felkészülés, gőzerővel zajlanak az előkészületek a 35. Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj előtt, amellyel kapcsolatban a Hungaroring kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a Formula 1-es utazó karaván tagjai a lehető legkevesebbet érezzenek meg a jelenleg az egész világon fennálló, folyamatosan változó járványügyi helyzet nehézségeiből, és csak a sikeres hungaroringi versenyhétvégére kelljen koncentrálniuk. Kollégáink folyamatosan egyeztetnek annak érdekében, hogy a Magyar Nagydíjra utazók zökkenőmentesen érkezhessenek meg hazánkba, és sokan közülük – köztük természetesen britek is –, már itt is vannak, sőt, napok óta dolgoznak a Hungaroring területén. Egyenként mindenki bejutását követjük, tudjuk, hogy mikor és milyen útvonalon érkeznek meg hazánkba a résztvevők.

Való igaz ugyanakkor, hogy a magyar törvények értelmében a nem EU-tagállamok állampolgárai és a brit állampolgárok a magyarországi tartózkodásuk idejére járványügyi megfigyelés alá kerülnek. Ez azt jelenti, hogy a repülőtér és a szálláshelyük, valamint a szálláshelyük és a munkavégzésük helye (vagyis a Hungaroring) között közlekedhetnek, továbbá hazautazás céljából a lehető legrövidebb útvonalon a határátlépési pontig. Ezen felül mindenki köteles betartani a FIA COVID-19 magatartási szabályzatban előírtakat.

A rendezői szerződés egyeztetésekor a kiindulópont a Nemzetközi Automobil-szövetség és a FOM oldaláról is az volt, hogy a lehető legszigorúbb szabályozásokat hozzák annak érdekében, hogy a világjárvány ellenére biztonságban tudják a Formula–1-es mezőnyt a versenyek idején. Ennek érdekében hozták azokat a szabályokat, amelyek szerint a csapatok tagjait külön szobákban, elzárt szinteken szállásolják el, és a csapattagok kizárólag a szálloda és a versenypálya között mozoghatnak. Ennél semmivel sem szigorúbb a Magyar Állam szabályozása.

A jelenlegi, folyamatosan változó járványügyi helyzetben az F1 csapatainak minden helyszínen be kell tartaniuk az adott ország előírásait annak érdekében, hogy a 2020-as világbajnoki sorozatot sikerrel megrendezhessék. A Hungaroring csapata továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy az adott körülmények ellenére az előző évekhez hasonlóan sikeres és versenyzőbarát nagydíjat rendezzen.”

Legfrissebb hírek

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
13 órája

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
17 órája

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
21 órája

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00
Ezek is érdekelhetik