F1: Wolff a feleségével is beszél Vettel szerződtetéséről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.21. 11:25
null
Toto Wolff a feleségével is beszél Sebastian Vettel szerződtetéséről (Fotó: AFP)
Feleségével is egyeztet Sebastian Vettel esetleges szerződtetéséről Toto Wolff, a Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke.

 

„Susie áll hozzám a legközelebb, és számomra fontos a véleménye. Nagyszerű tanácsadó, és mindig alaposan megfontolja, hogy milyen irányba terel engem. Többször beszéltünk Sebastianról is” – jelentette ki az osztrák sportvezető, akinek brit neje korábban maga is autóversenyző volt, dolgozott F1-es tesztpilótaként, jelenleg pedig a Formula E-ben szereplő Venturi istállót irányítja.

A négyszeres világbajnok Vettel az idény végén távozik a Ferraritól, és egyelőre nem lehet tudni, melyik csapatnál folytatja. A sajtó hetek óta arról spekulál, hogy a Mercedeshez igazolhat. Ezeket a híreszteléseket némileg alátámasztják Toto Wolff korábbi szavai is, aki nem zárta ki a leigazolását, és „külső jelöltként” jellemezte őt.

Wolff ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az istálló lojális két jelenlegi pilótájával, a címvédő brit Lewis Hamiltonnal és a finn Valtteri Bottasszal, akiknek a szerződése egyformán az idei év végéig szól.

A 2020-as F1-es idény július 5-én, Ausztriában rajtol.

Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
15 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
20 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
22 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
22 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
23 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik