F1: korábbi csapattársa szerint Vettel kihagyja a jövő évet

Vágólapra másolva!
2020.06.13. 15:16
null
Webber (balra) szerint Vettel tapasztalata hiányzik majd a Ferrarinak (Fotó: AFP)
Ahogy az már korábban ismertté vált, Sebastian Vettel az idény végén távozik a Ferraritól, s egyelőre nem tudni, hogy hol folytatja. A leggyakrabban két forgatókönyvet emlegetnek a német jövő évével kapcsolatban: vagy a Mercedeshez igazol, ahol Lewis Hamiltonnal alkothat „álomcsapatot”, míg a másik szerint az idei idényt követően visszavonul. Korábbi csapattársa, Mark Webber azonban előállt egy harmadik verzióval.

Mark Webber 2009-től 2013-as visszavonulásáig összesen 94 futamon volt Sebastian Vettel csapattársa a Red Bullnál, így igazán jól ismeri a németet, éppen ezért biztos benne, hogy a 32 éves pilóta az idény végén egy év szünetet tart, majd megfiatalodva tér vissza 2022-ben.

CSAPATTÁRSAK REKORDJA
Webber és Vettel 94 közös futamánál mindössze két csapattárs duó szerepelt együtt többet. Michael Schumacher és Rubens Barrichello 2000 és 2005 között 104 futamon volt a Ferrari párosa, a második helyen a McLaren 1996 és 2001 közötti párosa áll: Mika Häkkinen és David Coulthard 99 közös futammal.

„Szerintem kihagy egy évet, és 2022-ben ismét motiváltan tér vissza. Képesnek tartom rá, hogy megújuljon, de ehhez olyan miliő és hangulat kell, amelyben lehetséges a feltöltődés. Úgy gondolom, számára egy angol csapat lenne a megfelelő, vagy olyan, ahol az angolos felfogás az uralkodó, ez ugyanis szerintem nagyon hiányzik neki” – idézte Webbert az autosport.com, amely az F1 Nations podcastjét szemlézte.

Webber úgy érzi, korábbi csapattársa egyértelműen kiégett a Ferrarinál töltött elmúlt öt idényben, s az eddigi 102 ferraris futamából mindössze 14-et tudott megnyerni.

„Be kell látni, hogy ennyire volt képes a Ferrarival, és én már nem érzem rajta, hogy motiválná, hogy a Ferrarit vezetheti. Viszont abban biztos vagyok, hogy a tapasztalata hiányozni fog rövid távon, mert Leclerc-nek egyelőre még nincs annyi, hogy vezéregyénisége legyen az istállónak” – fogalmazott Webber.

 

 

Legfrissebb hírek

Pérez az Alpine-nal is tárgyal, de akár a Mercedesnél is kiköthet – sajtóhír

F1
12 órája

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
17 órája

Rali: Jos Verstappen először versenyez murván

Egyéb autó-motor
2025.05.09. 21:25

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09
Ezek is érdekelhetik