F1: a Mercedes nyitásként Bottasszal tesztelt Silverstone-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 20:02
Szűk egy hónappal a megkésett szezonrajt előtt megkezdte a teszteket a Formula–1-ben címvédő Mercedes Silverstone-ban.

A keddi nyitányon a finn Valtteri Bottas körözött az angliai pályán, amely az istálló brackleyi központjának közelében található. A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton szerdán kapcsolódik be a munkába. Mindketten egy 2018-as modellel edzenek, mivel a szabályzat szerint tilos az aktuális autót használni a hivatalos teszteken a szezon közben.

A Mercedes tájékoztatása szerint a cél az, hogy versenyszituációkat gyakoroljanak a július 5-i, ausztriai szezonrajt előtt.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak. A július 19-i mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.

Az F1 irányítóinak reményei szerint 15-18 futamra kerülhet sor a koronavírus-járvány miatt nagy csúszással kezdődő idényben, amely decemberben érhet véget.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
4 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
8 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
9 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
12 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23
Ezek is érdekelhetik