F1: magyar szakemberek is segítik saját csapatukat

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2020.03.10. 11:17
null
Magyar mérnök is dolgozik a Red Bull sikeréért (Fotó: Reuters)
Nagy büszkeség, hogy három honfitársunk is fontos szerepkörben járul hozzá csapata munkájához a Formula–1-ben: Jánvári Zsolt a Williams, Kling Sándor a Red Bull, Ladocsi Péter a McLaren sikereiért dolgozik.

A Formula–1 és az addig vezető nemzetközi juniorszériák őrületes költségei miatt manapság nem is álmodozhatunk róla, hogy Baumgartner Zsolt után újabb magyar versenyző akár csak a világbajnoki sorozat közelébe is kerüljön, műszaki fronton viszont néhány éve egyre csak erősödik a hazai kontingens.

Az első „fecske” azok közül, akik mérnöki vagy technikai szaktudásukkal járultak hozzá egy F1-es autó megalkotásához és működtetéséhez, Kling Sándor volt, aki 2015-ben került be a Red Bull mérnöki brigádjába. A budapesti fiatalember először a mérnökhallgatóknak szervezett Formula Student programban ért el sikereket, amelynek köszönhetően megismerkedett és jó viszonyba került a Milton Keynes-i csapat egyik magas beosztású szakemberével. Amikor az istállónál megüresedett egy poszt, ő javasolta a magyar mérnököt, aki megfelelt az angliai munkainterjún, így belevághatott a nagy kalandba. Kling Sándor három éven keresztül dolgozott a Red Bull központjában főállású anyagszerkezeti elemzőként, ezután viszont úgy döntött, otthoni családi vállalkozására koncentrál. A munkájával elégedett istálló azonban a pörgősebb őszi, téli hónapokra rendszeresen visszahívja a magyar szakembert, aki így a 2020-as Red Bull RB16 egyes részeinek megalkotásában is fontos szerepet játszott.

A 2016-os évadtól olyan honfitársunk is van, aki bekerült a versenyhelyszínekre utazó csapatba. A kisvárdai Jánvári Zsolt autóvillamossági technikusként vágott neki Angliának, hogy szerencsét próbáljon a nemzetközi autósport világában. Eleinte különböző kategóriákban szereplő versenycsapatoknál dolgozott, majd egyre felelősségteljesebb területeken kapott lehetőséget.

Felvették a Hyundai WRC-programjába, aztán a McLaren GT-hez, 2015 végén pedig sikeres munkainterjút teljesített a Williamsnél, amelynek színeiben a következő idényben már a nagydíjakon tevékenykedett. Két év után elcsábította a Haas-istálló, idén azonban visszatér a legendás brit alakulathoz, amely felkínálta neki az addiginál átfogóbb és rangosabb rendszertechnikusi pozíciót. Ennek értelmében Jánvári Zsolt felel majd minden fontosabb elektronikus rendszer működéséért, de a fizikai részek helyett már a számítógépes feladatok tartoznak hozzá a programozástól kezdve a váltóvezérlésen át a szenzorok beállításáig.

Tavaly óta viszont nem ő az egyetlen, aki F1-es csapat szakembereként van jelen a nagydíjakon, Ladocsi Péter ugyanis lehetőséget kapott, hogy a McLaren rendszermérnökeként dolgozzon. A győri fiatalember a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát, és miután Angliában továbbképezte magát, jelentkezett a wokingiak egyik álláshirdetésére, a munkainterjún pedig meggyőző tudásról tett tanúbizonyságot. A magyar szakember Lando Norris rendszermérnökeként elsősorban az autó irányítástechnikájáért és elektronikus rendszeréért felel – ennek része többek között, hogy együtt tökéletesítik a brit pilóta rajtjait.

A 35. Magyar Nagydíj megrendezése mellett tehát más hazai vonatkozása is lesz a 2020-as évadnak, amelyben az érintettség miatt talán az F1-rajongók is jobban odafigyelnek a Williams, a McLaren és a Red Bull szereplésére.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
10 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
11 órája

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik