F1: virtuálisan mutatta be a Renault a nagyvilágnak az idei autóját

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.02.12. 15:20
null
A Renault inkább csak ízelítőt adott a 2020-as autójából (Fotó: Renault)
Az utóbbi évekhez képest egy szolidabb rendezvényen, a főszereplő, vagyis a 2020-as autó nélkül leplezte le a Renault, milyen géppel is állt rajthoz a Formula–1-es futamokon idén Daniel Ricciardo és Esteban Ocon.

 

Szerda délelőtt az interneten mutatta meg a 2020-as autóját a Red Bull, és alig néhány órával később egy másik istálló új modelljéről is lehullt a lepel. A Renault azonban egész pontosan csak azt mutatta be, milyen autóval állnak rajthoz a versenyzői az előttünk álló idényben, maga a négykerekű nem volt jelen a Párizsban rendezett bemutatón.

A korábbi évektől eltérően azidén jóval kisebb felhajtást kerített a Renault a leleplezésnek, s még hétfőn adott ki egy közleményt, amiben elárulta: az eseményt nem közvetítik élőben, és magát az autót nem, csak arról néhány képet mutatnak meg egyelőre.


Az új gép egyébként az RS20-as kódjelet kapta, és a színvilága illeszkedik az istálló által eddig is használt fekete, sárga párosításhoz – igaz, több feketével, mint korábban. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez még csak tesztfestés, vagyis várnunk kell az igazi külsőre az első kollektív teszt nyitó napjáig. Az autó egyébként más csapatokéval ellentétben még nem készült el, többek között ezért sem tudták megmutatni a rendezvényen.


A Renault egyike volt azoknak a csapatoknak, amelyek változtattak a pilótafelállásukon a 2020-as idény előtt. A francia alakulatnál három szezont eltöltő Nico Hülkenbergtől 2019 végén elköszöntek, s helyére az istálló korábbi tesztpilótáját – a Force Indiával két évig versenyző –,Esteban Ocont szerződtették. A francia csapattársa Daniel Ricciardo lesz, aki a második szezonját kezdheti meg a Renault-val.

Az enstone-iak korábban abban a reményben vágtak neki ismét az F1-es projektnek, hogy 2020-ban akár már a bajnoki címért harcolhatnak. Eddig azonban a fejlődés nem a tervezettek szerint alakult, és Cyril Abiteboul csapatfőnök is elismerte tavaly, hogy még évekbe telhet, mire a Renault az élmezőnyben csatázhat.

 

 

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
7 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
12 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
13 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
2025.07.27. 11:35
Ezek is érdekelhetik