F1: a Red Bull is megmutatta a 2020-as autóját

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.02.12. 10:21
null
Ezt a festést használja a Red Bull a 2020-as autóin (Fotó: Red Bull)
A Ferrari 2020-as autójának keddi leleplezése után a Red Bull folytatta a sort a bemutatókat tekintve. Max Verstappen és Alexander Albon autója az RB16-os nevet kapta.

 

A Red Bull a Ferrarival ellentétben nem rendezett nagyszabású eseményt az új autójának bemutatása kapcsán, az osztrák istálló egyszerűen a hivatalos honlapján közölt egy képet arról, hogyan is néz ki a 2020-as versenygép.


Az autó festése az előző évekhez hasonlóan matt, és először Max Verstappennek lesz lehetősége pályára vinni még a szerdai nap folyamán. Az RB16-os Silverstone-ban, egy filmes nap keretében teheti meg az első köreit, mielőtt a Red Bull a többi istállóval együtt Barcelonába utazna az első kollektív téli tesztre.

A Red Bullnál a korábbi években többször is előfordult, hogy először nem az aktuális szezonban használt festésével mutatta meg az új autóját, hogy a mintázattal elfedje az apró, de annál nagyobb jelentőséggel bíró aerodinamikai elemeket és megoldásokat. Idén azonban nem folyamodtak ehhez a trükkhöz, és rögtön felfedték, hogyan is néz ki az új gép festése.


A Red Bullazzal a pilótafelállással vág neki a 2020-as idénynek, amivel az előzőt befejezte. Max Verstappen az év elején hosszabbította meg szerződését egészen 2023 végéig az osztrák alakulattal, csapattársa a királykategóriában hamarosan a második szezonját megkezdő Alexander Albon lesz.

2019-ben új motorszállítóra váltott a Red Bull, és akárcsak tavaly, azidén is a Honda erőforrásaival áll rajthoz a versenyeken. Az együttműködésről szóló szerződést egyébként a két fél az első év után máris meghosszabbította, így nemcsak idén, de 2021-ben is Honda-motorral hajtott Red Bull-lal versenyezhetnek Verstappenék.


 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

F1
6 órája

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
6 órája

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
Tegnap, 14:37

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
Tegnap, 13:17

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
Tegnap, 10:11

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
2025.06.18. 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10
Ezek is érdekelhetik