F1: Kubica az Alfa Romeónál folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.01.01. 13:08
null
A lengyel tartalékversenyzői szerepkört fog betölteni (Fotó: AFP)
Az Alfa Romeo a hivatalos oldalán jelentette be, a 2020-as idénytől a PKN Orlen lengyel olajvállalat is névadó szponzora lesz, s a megállapodás keretén belül Robert Kubica is csatlakozik a csapathoz.

 

A Williamstől a 2019-es idény végén távozó lengyel versenyző nevét több gárdával is szóba hozták, ám egészen idáig kérdéses volt, résztvevője lesz-e valamilyen formában az F1 2020-as kiírásának. Az Alfa Romeo aztán szerdán pontot tett a pletykák végére, s bejelentette, a Robert Kubicát támogató lengyel olajvállalat, a PKN Orlen lesz a névadó szponzora, így amellett, hogy a cég többek között megjelenik a csapatruházaton, az autón, s még a gárda hivatalos nevében is – amely így Alfa Romeo Racing Orlen lesz –, a lengyel pilótát is alkalmazza tartalékversenyzőként.

„Őt nem kell bemutatni, hiszen generációja egyik legbriliánsabb pilótája, aki az emberi eltökéltségéről is tanúbizonyságot tett azzal, hogy visszatért a balesete után. A visszajelzései fontosak lesznek a csapat számára, hogy visszaküzdhessük magunkat a mezőny élére" – mondta a csapatvezető, Frédéric Vasseur Kubicáról.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
10 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
11 órája

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik