Túlélte, amit más talán nem, 42 nappal később újra versenyzett

Niki Lauda élete mindössze három év alatt elképesztő fordulatot vett: amíg 1972 végén teljes kilátástalanságában még az öngyilkosság gondolata is megfordult fejében, 1975 végén már Formula–1-es világbajnokként és ünnepelt sztárként élvezhette az életet. Értékes tanácsainak és visszajelzéseinek köszönhetően a Ferrari szedett-vedett bagázsból a sportág legjobb csapatává nőtte ki magát, így 1976-nak is esélyesként vágott neki. Lauda önbizalomtól duzzadó bajnokként fantasztikus formában kezdte az idényt, és az első hat versenyen négy győzelmet és két második helyet szerezve toronymagasan vezette a bajnokságot a McLaren feltörekvő tehetsége, James Hunt előtt. Idényét kizárólag az zavarta meg valamelyest, hogy egy bizarr traktorbalesetben eltörte két bordáját, így csak fájdalomcsillapítókkal tudott részt venni a májusi Spanyol Nagydíjon, amelyen így is második lett. Az évad derekánál már 31 pontos előnnyel állt a tabella élén a második Jody Scheckter előtt, és címvédése csupán idő kérdése volt. Elérkezett azonban augusztus 1. és a nürburgringi Német Nagydíj, amely alapvetően meghatározta élete hátralevő részét.

MAJD’ EGY PERCIG AZ ÉGŐ AUTÓBAN

Az eleve borzasztóan kockázatos Formula–1-es versenyzés a Zöld Pokolnak hívott helyszínen az 1960-as, 1970-es években olyan őrületes veszélyeket rejtett magában, hogy visszatekintve úgy tűnhet: minden futam a pilóták öngyilkossági kísérletével ért fel. Végeláthatatlanul hosszú pálya, ijesztően kis bukóterek, gyenge anyagokból összetákolt autók – mindez brutális sebesség mellett. Sir Jackie Stewart hiába győzött háromszor is a Nürburgringen, elismerte, minden egyes Német Nagydíj előtt úgy búcsúzott el otthon a családjától, hogy lehet, utoljára látja őket – a végzet azonban nem őt, hanem egy másik klasszist, Niki Laudát érte utol ezen a pokoli helyen. A verseny esőben kezdődött, aztán hamar felszáradt a pálya, így a mezőny tagjai az első kör után kiálltak kereket cserélni, ám mivel a Ferrari szerelői nem tartoztak a leggyorsabbak közé, az osztrák pilóta visszacsúszott a középmezőnybe. Onnan nagy elánnal kezdte meg a felzárkózást, ám a második körben egy gyors bal kanyarban autója hátulja hirtelen kitört, és jobbra fordulva a pálya menti falnak vágódott.

Az autó ripityára tört, és a majd' kétszáz liter üzemanyag azonnal lángra kapott, súlyos égési sérüléseket okozva Laudának, aki rövid időre az eszméletét is elvesztette. Az égő roncsba később mások belehajtottak, de szerencsére az osztrák négy hősies bajtársa, Brett Lunger, Guy Edwards, Harald Ertl és Arturo Merzario megállt mellette, és óriási bátorságról tanúbizonyságot téve megpróbálta kimenteni a lángok közül. Hosszas próbálkozás után végül utóbbinak sikerült kioldania a biztonsági övet, a többiek pedig kihúzták, Lauda azonban így is mintegy ötven másodpercet töltött a lángok és a mérgező gázok fogságában. A több mint 25 kilométeres vonalvezetés miatt a mentőre is hosszú-hosszú perceket kellett várni, csak ezt követően szállították az élet és halál között lebegő versenyzőt az adenaui kórházba. A helyzeten tovább rontott, hogy a világbajnok sisakgyártója kényelmi szempontok miatt egy réteg habszivaccsal bélelte ki a sisakot, ami a becsapódás hatására lejött a fejéről. Mindezek tetejébe a tűzálló maszk a felső részen gyengébb volt, mint máshol, mert nem gondolták, hogy a sisak leeshet valakiről – Lauda hajas fejbőre így borzalmasan összeégett. De még az égési sérüléseknél is nagyobb kárt okoztak a tüdejében a mérgező gázok, így a versenyzőt a koblenzi, majd a ludwigshafeni kórházba szállítás után még a mannheimi klinikára is át kellett vinni, ahol aztán kómába esett – az orvosok sem sok reményt fűztek hozzá, hogy túléli, egy pap már az utolsó kenetet is feladta neki.

MINDÖSSZE HAT HÉT UTÁN VISSZATÉRT

„Vannak emlékképeim arról a napról, de nem sok – mondta később Lauda. – Ami megmaradt bennem, hogy egy német srác a futam előtt autogramot kért, majd azt mondta, írjam rá a dátumot is. Amikor visszakérdeztem, miért, annyit mondott: »Lehet, hogy ez lesz az utolsó.« Megdöbbentem. »Te komolyan azt gondolod, meg fogok halni?« – kérdeztem. »Lehetséges« – felelte, én pedig otthagytam a dátum ráírása nélkül. Emlékszem még a rajtra, a kerékcserére, és hogy visszatérek a pályára, onnantól viszont sokáig semmire. A kórházban aztán felébredtem, és a nővér megkérdezte, szeretnék-e papot, én pedig bólogattam, gondolván, minden apró segítség jól jöhet, de nem igazán csinált semmit. Csak megfogta a vállam, és távozott.”

Lauda ezután pokoli időszakon ment keresztül: többször is bőrátültetést végeztek rajta, miközben naponta robusztus csövekkel szívták le a tüdejéből a váladékot. A legtöbben már ezt a fájdalmat sem bírták volna ki, ő azonban nem csupán szó nélkül végigcsinálta a rehabilitációt, de közben már a visszatérés gondolata járt a fejében. Bár a tüdeje sajgott, a bőre alól pedig több helyen szivárgott a vér, Lauda már 42 nappal a baleset után autóba ült, és részt vett az Olasz Nagydíjon. Tényleg csodával határos, hogy miután csaknem egy percig ült magatehetetlenül a lángok között, mindössze két versenyt hagyott ki, és ez még Enzo Ferrarit is meglepte, aki a következő időszakban végig szkeptikus maradt pilótája jövőjével és teljesítményével kapcsolatban. Olyannyira, hogy egyáltalán nem szerette volna, ha Lauda rajthoz áll Monzában (időközben már leigazolta a helyére Carlos Reutemannt), így az Olasz Nagydíj előtti csütörtökön rászabadította a szervezők orvosi brigádját, akik egész nap vizsgálatokkal zaklatták a versenyzőt, hátha találnak valami kizáró okot. De nem tudtak mit tenni, az osztrák részt vett a pénteki edzésen, csakhogy hiába volt túl a sikeres fioranói teszten, Monzában elképesztő félelem szállta meg: „Elkezdtem rettegni, ezért visszamentem a hotelbe, mindent átgondoltam, és megfogadtam, hogy a másnapi időmérőt egyszerű gyakorlásként fogom fel. Megkértem a csapatot, ne is mutassák az időeredményeket, csupán vezetni akartam. Aztán amikor megláttam, hogy a három Ferrari közül én értem el a legjobb időt, visszatért az önbizalmam.”

NEM KÍSÉRTETTE TOVÁBB A SORSOT

Lauda végül csak azért nem végzett előrébb a negyedik helynél, mert távollétében megváltoztatták a rajtprocedúrát, így az indulásnál nagyon visszacsúszott, a leintés után viszont az olasz nézők így is hősként ünnepelték. Egy asszony a csecsemőjét a feje felé emelve térdre borult előtte, mintha maga Jézus Krisztus szállt volna le a mennyből – és őszintén szólva tényleg közel áll a csodához, amit Lauda a maga mögött hagyott másfél hónapban véghezvitt. A baj csak az volt, hogy közben a McLarent vezető James Hunt is megtáltosodott, így az osztrák címvédő előnye három pontra csökkent vele szemben a fudzsi évadzáróhoz érkezve.

Japánban aztán ítéletidő fogadta a mezőnyt, de hosszas halogatás után végül elindították a versenyzőket, akik a zuhogó esőben és viharban alig látták, merre haladtak. És ez volt az a pont, ami már az amúgy szenvtelennek ható Laudának is sok volt: a második körben fogta magát, és a lehetetlen körülmények közepette egyszerűen visszahajtott a boxba, kiszállt az autójából, majd a verseny végkifejletét meg sem várva, elindult a reptérre.

Ott tudta meg, hogy a harmadik helyre óriási szerencsével felkapaszkodó Hunt egyetlen ponttal legyőzte őt a bajnoki küzdelemben, ám utólag sem bánta meg a döntését, mondván, nem azért tért vissza a halál torkából, hogy aztán néhány hónappal később önként térjen vissza. Bár Enzo Ferrari elfogadta a döntését, ezután is éreztette vele, hogy nem bízik különösebben a továbbra is rehabilitációs műtétről rehabilitációs műtétre járó versenyzőben. Kapcsolatuk visszafordíthatatlanul megromlott, ám az autó 1977-ben is remekül sikerült, Lauda pedig ugyanolyan lehengerlő stílusban vezetett, mint a balesete előtt, így fagyos hangulatban ugyan, de továbbra is halmozta a sikereket. A pilóta azonban csak magáért versenyzett, és amikor az amerikai Watkins Glenben már két futammal az évad vége előtt bebiztosította a vb-címét, rávágta Enzo Ferrarira az ajtót, és azonnali hatállyal távozott a csapattól. „Bár megnyertem a bajnokságot, ekkor éreztem magam a legrosszabbul a Ferrarinál. Csak azért akartam vb-címet nyerni, hogy bebizonyítsam, ugyanolyan vagyok, mint a balesetem előtt.”

A kétszeres világbajnok a következő évadot már a középcsapatnak számító Brabham színeiben kezdte meg.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. augusztus 3-i lapszámában jelent meg.)