F1: Jean Todt nem éppen pozitív dolgot árult el Schumacher állapotáról

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 15:04
null
Todt szerint sosem tud majd ugyanúgy kommunikálni Schumacherrel, mint korábban (Fotó: AFP)
Jean Todt, a Ferrari korábbi csapatfőnöke és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) jelenlegi elnöke szerint Michael Schumacher nem tud ugyanúgy kommunikálni, mint a síbalesete előtt, és a helyzete vélhetően a jövőben sem lesz sokkal jobb.

 

Továbbra sem lehet pontosan tudni, hogy milyen állapotban van Michael Schumacher az öt és fél évvel ezelőtti síbalesete után. Jean Todt egyike azon kevés személynek, aki időnként meglátogatja a korábbi versenyzőjét, és egy-két apró részletet olykor elárul az állapotáról. Így tett nemrégiben is, ám amit mondott, nem éppen bizalomgerjesztő.

„A barátságunk sosem lesz ugyanolyan, mint régen, hiszen már nem tudunk ugyanúgy kommunikálni. Csak annyit mondhatok, hogy a családja megfelelően a gondját viseli, ő pedig továbbra is küzd" – mondta a francia szakember.

Schumacher egy másik korábbi ferraris kollégája, Luca Badoer elárulta, hogy csak néhány személy látogathatja meg a hétszeres világbajnokot, és azt, hogy közéjük kik tartoznak, a felesége, Corinna dönti el. Rubens Barrichello tavaly szerette volna meglátogatni a korábbi csapattársát, de erre nem kapott engedélyt a családtól.

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
22 órája

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
Tegnap, 8:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40

„Norris unalmas versenyt nyert” – lapszemle a Monacói Nagydíj után

F1
2025.05.26. 11:33
Ezek is érdekelhetik