F1: Wéber Gábor lett Szujó Zoltán utódja a közvetítéseknél

Vágólapra másolva!
2019.05.21. 18:13
null
Wéber 18 éve beszél a Formula–1-ről (Fotó: Török Attila)
Röviddel ezelőtt hivatalos honlapján közölte az M4 Sport, hogy kik és milyen felállásban közvetítik majd a jövő hétvégi F1-es Monacói Nagydíj eseményeit. Szujó Zoltán vezető kommentátor távozása után az ő helyét az eddigi állandó szakértő, Wéber Gábor veszi át, aki a csatorna új koncepciója értelmében minden szabadedzésen, időmérőn és versenyen más-más társat kap maga mellé.

Szujó Zoltán távozása óta foglalkoztatja a hazai F1-es rajongókat, hogy ki veszi át a helyét a közvetítések során, s kedden az M4 Sport hivatalos honlapján bejelentette: az eddigi szakkommentátor, Wéber Gábor lesz a vezető kommentátor a jövőben.

Hét éve a WTCC-ben Wéber (balra) és Michelisz csapattársakként
Hét éve a WTCC-ben Wéber (balra) és Michelisz csapattársakként

A csatorna azt is bejelentette, hogy a továbbiakban az eddig megszokottak helyett új koncepcióval közvetítenek: Wéber lesz az állandóság képviselője, s mellette a szabadedzéseken az M4-es utazó riporterek, Bobák Róbert, Szeleczky Ádám és Újvári Máté ülnek majd be Wéber mellé a stúdióba. A legtöbb időmérőt és futamot a túraautó-világkupában érdekelt Michelisz Norbert és a kétszeres kamionos Európa-bajnok, Kiss Norbert közvetíti majd Wéberrel.

„Az elmúlt tizennyolc év alatt számos párosításban dolgozhattam, és tudom, hogy vezető kommentátornak lenni nem egyszerű műfaj, amihez köszönöm a bizalmat. Az autósportért gyerekkora óta rajongó egykori autóversenyzőként továbbra is az a célom, hogy mindenki számára a lehető legközérthetőbbé tegyem a versenyhétvégék történéseit, kihasználva ehhez az újfajta koncepcióban rejlő lehetőségeket” – nyilatkozta az új koncepcióról Wéber Gábor a tv-csatorna hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
Tegnap, 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
Tegnap, 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik