F1: Latifi vagy Szirotkin válthatja Kubicát a Williamsnél – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.16. 12:19
null
Máris letelt volna Kubica ideje a Williamsnél? (Fotó: AFP)
A Formula–1-be több mint nyolc év után visszatérő Robert Kubica az idény eddigi öt versenyén ahol csak lehetett, kikapott csapattársától, George Russelltől a harmatgyenge Williamsben. A héten Barcelonában megrendezett idényközi teszten az istálló kanadai tesztpilótája, Nicholas Latifi ráadásul jobb időt ment, mint a két állandó pilóta a hétvégi Spanyol Nagydíjon. Ezek után máris beindultak a pletykák a lengyel lecseréléséről, és még a Williamstől tavaly menesztett Szergej Szirotkin is megszólalt.

Robert Kubica nagy reményekkel tért vissza a Formula–1 mezőnyébe az idény elején, azt követően, hogy 2011 februárjában súlyos ralibalesetet szenvedett, amely után jobb karját kis híján amputálni kellett, és – ugyan az amputációt megúszta – végül maradandó sérüléseket szenvedett sérült végtagján.

Az egyszeres futamgyőztes lengyel a mozgásban erősen korlátozott karja ellenére is kiharcolta, hogy állandó versenyzői ülést kapjon a Williamsnél az idei szezonra, ám a roppant gyenge autójával még csapattársát, az újonc George Russellt sem tudta az eddigi öt futamon egyszer sem megelőzni – sem időmérőn, sem versenyen.

Ráadásul a mezőny a múlt hétvégi Spanyol Nagydíj után a helyszínen maradt, és a hét elején megtartotta Barcelonában az első idényközi tesztet, amelyen a brit istálló kanadai tesztpilótája Nicholas Latifi jobb időt autózott, mint Russell és Kubica a a hétvégén.

Mindebből fakadóan máris arról kezdtek pletykálni, hogy a jelenleg az F2-ben vitézkedő ifjú Latifi válthatja hamarosan Kubicát – igaz, a szóbeszéd hitelét alaposan aláássa, hogy kanadai lapértesülések szerint kerül sor a cserére.

A Le Journal de Montréal szerint Kubica szerződésében szerepel, hogy idény közben bármikor kitehetik a csapatból – igaz, arról nem szól a beszámoló, hogy ebben az esetben mi lesz a Kubicának köszönhetően a csapathoz érkező szponzori pénznek. Arról sem esik szó, hogy Latifi mekkora támogatást tudna hozni a Williamsnek – márpedig a mezőny legkisebb költségvetésű alakulatának „minden fillér” támogatásra szüksége van.

„Nyilván az a célom, hogy bekerüljek az F1-be, de jelenleg elsősorban az F2-es idényre koncentrálok, ott kell bizonyítanom, és olyan teljesítményt nyújtanom, hogy ülést kaphassak jövőre, bár nem vagyok biztos benne, hogy 2020-ban ott leszek a mezőnyben. Ugyanakkor az is igaz, hogy akik az elmúlt években megnyerték az F2-es bajnokságot, bekerültek a legjobbak közé” – mondta Latifi, aki az eddig hat F2-es futamból hármat is megnyert, így vezeti a pontversenyt.

A Kubica esetleges távozásáról szóló hírek nemcsak Kanadában, hanem Oroszországban is nagyobb nyilvánosságot kaptak, mégpedig Szergej Szirotkin miatt, akit az előző idény végén éppen a Williams menesztett, s jelenleg a Renault tesztpilótája.

„Gyakran kérdezik, hogy visszatérnék-e a Williamshez Robert helyére. Számomra az a legfontosabb, hogy a világ legjobbjaival mérhessem össze magam, ám jelenleg a Renault alkalmazottja vagyok, ebben a minőségemben a 2021-es autón zajló tesztelési és fejlesztési feladataimra koncentrálok” – fogalmazott diplomatikusan az orosz pilóta.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
4 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
20 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
Tegnap, 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
Tegnap, 13:11

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22
Ezek is érdekelhetik