F1: a Holland Nagydíj visszatér a versenynaptárba – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.14. 12:14
null
1985 után rendeznek ismét F1-es versenyt Zandvoortban (Fotó: AFP)
Eddig csak pletyka volt, de nemrég hivatalossá vált: 2020-tól ismét Hollandiába látogat a Formula–1 mezőnye. A GP-nek otthont adó helyszín a zandvoorti aszfaltcsík lesz.

 

Beigazolódott az, mit a Liberty Mediánál pedzegettek az utóbbi hetekben – két új helyszín is lesz a 2020-as versenynaptárban. Vietnám helye már hónapok óta biztos, s a második érkező immár kétségtelenül Hollandia. A zandvoorti pályán 1985-ben rendeztek utoljára F1-es nagydíjat, de Max Verstappen érkezése a sorozatba igencsak megdobta annak népszerűségét a hollandok körében.

„Amikor elutazom néhány pályára, és látom a tengernyi narancssárgát a lelátókon, az lenyűgözően különleges érzés – mondta Chase Carey, az F1 ügyvezető igazgatója Verstappen szurkolóiról. – Izgatottak vagyunk, hogy visszahozhatunk egy versenyt Európába, de ez nem új verseny lesz, mert mentünk már itt harmincöt évvel ezelőtt. Ám bizonyos generációnak mégis újdonság lesz. Európa a hazánk, itt vannak a sportág alapjai, szóval az, hogy visszahozunk egy ilyen ikonikus pályát, nagyon fontos a számunkra.”

A zandvoorti pálya hároméves megállapodást kötött a Liberty Mediával, és vélhetően a versenynaptár európai részének elején, a Monacói Nagydíj környékén kap helyet benne. Hollandia biztos visszatérése azonban felveti a kérdést, hogy mely helyszín szorul ki emiatt jövőre. Az egyik lehetséges kieső az előző versenyhétvégének otthont adó barcelonai aszfaltcsík lehet, áma pálya elnöke szinte teljesen biztosnak tartja,hogy megújítják az idén lejárt szerződésüket.

 


 

Legfrissebb hírek

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
15 órája

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40
Ezek is érdekelhetik