F1: sokat javult a McLaren, de ez nem elég Alonso visszatéréséhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.04. 16:18
null
Alonso Bahreinben vezethette a McLarent (Fotó: AFP)
A Formula–1-nek tavaly búcsút intő Fernando Alonso is részt vett a 2019-es kiírás első idényközi tesztjén Bahreinben, ahol a McLaren idei versenygépét vezetve tesztelt a Pirellinek. A spanyol bár meglehetősen elégedetten nyilatkozott utolsó F1-es csapata fejlődéséről, elmondta, ez még korántsem elég ahhoz, hogy visszatérjen a királykategóriába.

 

Fernando Alonso a 2018-as idény végén intett búcsút a Formula–1-nek, ám már az első 2019-es idényközi teszten visszaült a McLarenbe. A spanyol a Pirelli 2020-as abroncsairól gyűjtötte az adatokat az MCL34-es géppel, amely elmondása szerint nagy előrelépés a wokingiak tavalyi konstrukciójához képest.

„Nyilvánvaló a fejlődés az autó minden egyes részén. Nagyobb a leszorítóerő, a kocsi jobban viselkedik az egyenesekben, és a motor is nagy előrelépést jelent. Összességében jó irányba halad a csomag" – mondta a kétszeres világbajnok a Formula–1 hivatalos oldalának.

„Idén jó az alap és a fejlesztési program is, szóval ez sokkal jobb szezon lesz, ami boldoggá tesz. Bár tavaly is jól indult az év, aztán májusban vagy júniusban leálltunk a fejlesztésekkel. Mivel tudtam, hogy ez az utolsó idényem, még fájdalmasabb volt Barcelona és Abu-Dzabi között ugyanazzal az autóval versenyezni" – magyarázta, majd az esetleges visszatérésre is kitért.

„Úgy gondolom, amit el kellett érnem a Formula–1-ben, már elértem. Nem bántam meg semmit. Bár kétlem, hogy visszatérek, mert elég magabiztos voltam a döntésemmel kapcsolatban, azért tenném, hogy megnyerjem a világbajnokságot. Ez minden versenyző számára csábító lenne. Azonban egy hetedik vagy egy hatodik, de még egy negyedik hely sem az" – jelentette ki.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
4 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
8 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
9 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
12 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23
Ezek is érdekelhetik