F1: Az időmérőn javulva lehetünk jobbak a futamokon – Räikkönen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.16. 19:08
Kimi Räikkönen rendkívül kiegyensúlyozottnak tűnik, mióta először helyet foglalt új csapatának idei autójában még tavaly, a szezont követően, és ugyan kimondottan erősen kezdte ezt az évet – három pontszerzésével 12 egységet gyűjtött, amivel jelenleg a három élgárda pilótái mögött a 7. helyen áll, ha úgy tetszik, vezeti a „B-ligát” –, a finn továbbra is szeretné megőrizni prominens helyét a középmezőny elején, és jobb időmérős teljesítményt akar kisajtolni az Alfa Romeóból, ezért javulást vár az istállótól.

Räikkönen a 9. helyen zárta a Kínai Nagydíjat (Fotó: AFP)
Räikkönen a 9. helyen zárta a Kínai Nagydíjat (Fotó: AFP)
Räikkönen a 9. helyen zárta a Kínai Nagydíjat (Fotó: AFP)
Räikkönen a 9. helyen zárta a Kínai Nagydíjat (Fotó: AFP)
Räikkönen a 9. helyen zárta a Kínai Nagydíjat (Fotó: AFP)

A fejlődésre való igény persze alap, elvégre F1-es pilótáról beszélünk, akinek lételeme a mindennél gyorsabb autó irányítása, ám ezúttal némiképp ezen felül is érthető Räikkönen vágya a jobb edzésteljesítményre.

A veterán finn az elmúlt hétvégi Kínai GP időmérőjén nem jutott be a Q3-ba – először a 2016-os Magyar Nagydíj óta –, ám a futamon aztán a szabad gumiválasztás adta lehetőséggel remekül élve a 9. helyen ért célba.

„A versenyen abszolút rendben volt az autó, nagyon élveztem a versenyzést, de az időmérőn mindenképpen javulni kell, ott nem voltunk olyan erősek, mint reméltük. Azt hiszem, néhány dolgot megértettünk már az autóval kapcsolatban, viszont jobb időmérős eredménnyel sokkal erősebb versenyeket tudunk majd futni. Megvan a sebességünk ahhoz, hogy a körülöttünk lévőket magunk mögött tartsuk, ami mindenképpen biztató a jövőre nézve. Már csak meg kell találni azt a néhány apróságot, amivel javulhatunk, fejlődhetünk” – foglalta össze gondolatait a 2007-es világbajnok, Kimi Räikkönen.

 

 

Legfrissebb hírek

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
2 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
4 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
20 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
Tegnap, 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52
Ezek is érdekelhetik