F1: a Renault még évekre lehet az élmezőnytől

Vágólapra másolva!
2019.04.17. 18:17
null
Az állandó megbízhatósági problémák miatt már sok pontot bukott a Renault (Fotó: AFP)
Hiába áll a konstruktőri vb-összetettben a Mercedes, Ferrari és Red Bull alkotta hármas mögött a Renault, három nagydíj alatt négyszer nullázott. A francia istálló csapatfőnöke, Cyril Abiteboul pedig elmondta, több évbe fog telni, mire felérnek az élgárdák szintjére.

 

Két hetedik pozíció és négy nullázás – ez a Renault mérlege három nagydíjat követően a Formula–1 2019-es idényében. Az enstone-iak az így összegyűjtött 12 ponttal – az Alfa Romeo neve mellett ugyanennyi áll jelenleg a konstruktőri vb-összetett negyedik helyét foglalják el, vagyis a három élcsapat mögött következnek a középmezőny élén.

Ám hiába a jó helyezés, a Mercedes, Ferrari és Red Bull alkotta hármas előnye már most akkora, hogy már utóbbi istállónak is például több pontja van, mint a 4–10. helyezett csapatoknak együttvéve, igaz, a Williams nem szerzett még idén bajnoki egységet. Ez pedig azt is jól mutatja, mennyire szoros a középmezőny, amiért nem fér bele ennyi nullázás.

„Nicónak (Hülkenberg) az MGU-K-jával adódott gond, ami azt jelenti, hogy még mindig nem sikerült kiküszöbölni ezt a megbízhatósági problémát – mondta a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul. Szoftverhiba volt, ami azokhoz a változtatásokhoz köthető, melyeket az idény eleji hiányosságaink orvoslására hajtottunk végre" – árulta el, majd Daniel Ricciardo első renault-s pontszerzéséről is beszélt.

„Ez jó a csapat számára, de elég frusztráló versenyünk volt – utalt arra, hogy hiába tudtak Ausztráliához hasonlóan újra pontot szerezni, még mindig nem fejeztek be egy futamot sem két autóval az idényben, a megbízhatósági problémák így rengeteg pontot vettek el tőlük. – Minden területen javulnunk kell" – jelentette ki.

„Egyelőre lassabbak vagyunk, mint azt szeretnénk, azonban dolgozunk és nem panaszkodunk, mivel többéves folyamat a hátrányunk csökkentése, illetve annak az áthidalása."

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
Tegnap, 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
Tegnap, 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik