F1: három világbajnokkal közvetít a Sky, marad a közönségkedvenc is

Vágólapra másolva!
2019.02.25. 17:58
Közzétette a Sky Sports tv-csatorna, hogy az idén sem változik lényegesen a Formula–1-es közvetítéseken dolgozó riporterek és szakértők csapata. A felállásban három korábbi világbajnok mellett öt egykori F1-es pilóta is szerepet  kap.

Az első F1-es teszthetet követően a Sky Sports bejelentette, hogy az idén is nagyjából ugyanazzal a riporteri csapattal közvetíti a versenyeket, mint tavaly. A csatorna húzónevei – Martin Brundle, Johnny Herbert és az 1996-os világbajnok Damon Hill – mellé ezúttal csatlakozik két további világbajnok is: Jenson Button (2009) és Nico Rosberg (2016).

Mellettük és a már említett két ex-pilóta, Brundle és Herbert mellett szintén saját F1-es tapasztalataira alapozva végez majd rendszeresen szakértői munkát Karun Chandhok, Anthony Davidson és Paul di Resta is.

A híresztelésekkel ellentétben a közönségkedvenc, a bokszutcai száguldó riporter, Ted Kravitz is látható lesz jövőre, s így továbbra is szállítja az edzések, futamok után azonnal a híreket.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik