F1: az Alfa Romeónál tesztelhet áprilisban Mick Schumacher

Vágólapra másolva!
2019.02.27. 16:22
null
Áprilisban tesztelhet először F1-es autót (Fotó: AFP)
Áprilisban Forma-1-es autót tesztelhet Mick Schumacher, a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia. A 19 éves pilóta bekerült a Ferrari-partneristálló Alfa Romeo által kiválasztott utánpótlás-keretbe, amely a bahreini F1-es futam után tesztel április 10-én és 11-én.

Mick Schumacher tavaly megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot, és idén is az olasz Prema istállónál marad, de egy kategóriával feljebb lép: a Forma-1 előszobájának tartott Forma-2-ben folytatja pályafutását. Az Eb-győzelemmel egyben megszerezte a szükséges 40 pontot a szuperlicenchez, amellyel akár már a Forma-1-ben is versenyezhetne.

„Teljesítette az újoncok számára kiírt feltételeket, de még nem hoztuk meg a végső döntést” – jelentette be Frederic Vasseur, a Sauberből lett Alfa Romeo Racing csapatfőnöke.

A Benettonnal kétszer, a Ferrarival pedig ötször világbajnok, 49 éves Michael Schumacher 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben. Súlyos fejsérülése miatt sokáig mesterséges kómában tartották, majd 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.

Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
12 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
18 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
19 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
20 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
21 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik