F1: a McLaren is megmutatta 2019-es autóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.14. 13:18
null
Így néz ki Sainz és Norris 2019-es autója (Fotó: mclaren.com)
Wokingi központjában rántotta le a leplet 2019-es autójáról az idén teljesen új pilótapárossal felálló McLaren-Renault. Carlos Sainz Jr. és Lando Norris gépe az MCL34-es nevet kapta.

 

Wokingi központjában mutatta meg 2019-es autóját a McLaren. Néhány szerencsés rajongó a helyszínen izgulhatta végig a bemutatót, ám az istálló Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján is élőben lehetett követni a 2019-es gép leleplezését.

A McLaren a Honda helyett már a Renault erőforrásaival kezdte meg a 2018-as szezont. Végül 62 ponttal a konstruktőri bajnokság 6. helyen végzett, de csupán 10 egységgel előzte meg a Racing Point elődjének számító Force Indiát, melynek pontjait elvették a Magyar Nagydíj előtt, így a szezon második felében újra kellett kezdenie a pontgyűjtést.

Bár elnézve a wokingi istálló múltját, messze elmaradtak a jó eredmények tavaly, mégis sikerült kissé előrelépni a korábbi évekhez képest – igaz, pontjai nagy részét az idény első felében szerezte.

 


 

A McLaren 2019-ben teljesen új pilótapárossal áll fel, miután Fernando Alonso befejezte a Formula–1-es pályafutását, Stoffel Vandoornéval pedig nem hosszabbított szerződést.

Carlos Sainz Jr. kölcsönbe érkezett a Toro Rossótól a Renault-hoz a 2017-es szezon utolsó futamaira és a 2018-as idényre, majd úgy tűnt, hogy az idén a Red Bullnál kaphatja meg a távozó Daniel Ricciardo helyét. Az ülés végül nem a spanyolé, hanem Pierre Gaslyé lett, Sainz pedig ezt követően kötött szerződést a McLarennel.

A patinás alakulat idén újoncot is avat, ugyanis Sainz csapattársa Formula–2 tavalyi második helyezettje, Lando Norris lesz. A19 éves versenyző pályafutását egy ideje támogatja a McLaren, az előző szezonban nemcsak a teszteken, de néhány szabadedzésen is kipróbálhatta az F1-es autót.

 


 

 

A 2019-es autó az MCL34-es nevet kapta, a csapategységre helyezve a hangsúlyt pedig nem a versenyzők, hanem más csapattagok húzták le a leplet a gépről. Festése hasonlít a tavalyihoz, azaz a narancssárga szín dominál, de akárcsak a 2018-as gépen, az MCL34-esen is megjelenik a kék szín, ráadásul jelentősebben, mint tavaly.

 


 

Az előző konstrukcióról mellesleg Zak Brown, az istálló ügyvezető igazgatója korábban úgy beszélt, mint egy igazán gyenge versenyautóról, de elmondása szerint az új négykerekűvel a McLaren új időszakot kezdhet meg.

„Nagyon izgatottak vagyunk – mondta Brown. – Az autóbemutató mindig az új idény kezdetét jelenti. Várakozás és izgatottság előzi meg, sok férfi és nő dolgozott együtt azon, hogy megalkossa ezt a versenyautót. Egy újjáépítési folyamatban vagyunk, ami igazi kaland lesz.”

 

 

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
17 órája

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik