F1: Vettel kapcsolata megromlott a Ferrarival, 2019-ben távozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.18. 13:57
null
Nem kellett sok, hogy elinduljanak a pletykák Vettel távozásáról (Fotó: AFP)
Elég volt néhány kevésbé jól sikerült versenyhétvége, és máris szárnyra kaptak azok az összeesküvés-elméletek, melyek szerint a Ferrari egy év múlva szerződést bonthat Sebastian Vettellel.

 

Sebastian Vettel nem éppen a legszebb napjait éli mostanság, rendre kikap világbajnoki riválisától, Lewis Hamiltontól. Négy futammal a szezon vége előtt a hátránya már 67 pont az összetettben, így a hétvégi Amerikai Nagydíjon akár a matematikai esélyeit is elveszítheti a 2018-as vb-címre.

Ez kapcsolatára a Ferrarival is hatással van – legalábbis erről számolt be Luigi Perna. A La Gazzetta dello Sport újságírója továbbá azt állítja, hogy Vettel szerződésében van egy záradék, ami lehetővé teszi csapata számára, hogy már egy évvel a szerződés lejárta előtt, a 2019-es idényt követően elbocsássa a négyszeres világbajnokot.

Vettel állítólag Maranellóban sem érzi jól magát, és kezdi elveszíteni kollégái támogatását, ráadásul az olasz média is sokat kritizálja az elmúlt versenyhétvégéken nyújtott teljesítménye miatt. Ezért egyébkéntHamilton nemrégiben védelmébe vette a németet,aki mellett a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene is kiált, mondván: Vettel előbb-utóbb visszahozza a világbajnoki trófeát Maranellóba.

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
1 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
Tegnap, 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29
Ezek is érdekelhetik