F1: a kormány támogatására várnak a mexikói szervezők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 22:36
A december 1-jén hivatalba lépő kormány támogatására várnak a Formula–1-es Mexikói Nagydíj szervezői, hogy meghosszabbíthassák szerződésüket.

A szervezők biztosak abban, hogy a verseny gazdasági hozadéka meggyőzi a júliusban megválasztott Andrés Manuel López Obrador elnök kormányát az egy év múlva lejáró megállapodás meghosszabbításáról.

A vasárnapi mexikóvárosi futamot 135 407 nézőt látta a helyszínen. A három nap során összesen 334 946 fő látogatott ki a pályára, ez a második legmagasabb nézőszám a mostani idény eddigi részében, csak a silverstone-i Brit Nagydíjat látták többen.

„Ez a verseny jó példa arra, amit mindenütt szeretnénk látni. Egy remek sportesemény és a szórakoztatás különböző formáinak megfelelő keveréke” – nyilatkozta Ross Brawn, a Ferrari korábbi technikai igazgatója, aki jelenleg a Formula–1 sportigazgatójaként dolgozik.

A nagydíjat szervező cég (CIE) vezérigazgatóját, Alejandro Soberónt az elmúlt három szezonban a legjobb versenyrendezőnek választották.

A jelenleg is érvényes, öt évre szóló szerződés csak a kormány jóváhagyásával hosszabbítható meg, ugyanis a versenyt jelentős állami finanszírozással rendezik.

„Látom az adatokat, és mindent, amit ez a verseny hoz az országnak, ezért biztos vagyok abban, hogy valamilyen módon megtaláljuk a lehetőséget a folytatásra” – nyilatkozta Alejandro Soberón.

A CIE szerint a verseny 31 600 munkahelyet teremtett, és 1.3 milliárd dolláros bevételt termelt az állam számára, utóbbi több mint tizenkétszerese a befektetett összegnek. Mexikó a világ leglátogatottabb országainak listáján a 15. helyről a hatodikra lépett előre.

A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton vasárnap éppen Mexikóvárosban szerezte ötödik világbajnoki címét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik