F1: Vettel gyengesége, hogy buta hibákat követ el nyomás alatt – Newey

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.18. 14:37
null
Vettel az idén többször is döntő helyzetben ingott meg (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel újabb győzelmet szalasztott el a hétvége esélyeseként, s hátránya negyven pontra nőtt Lewis Hamiltonnal szemben a vb-összetettben. A német helyzetéről beszélt a Red Bull műszaki vezetője, Adrian Newey is – aki korábban a pilóta világbajnoki autóinak a tervezését irányította –, és elárulta, Vettel gyengesége az, hogy buta hibákat követ el nyomás alatt. A szakember ráadásul úgy véli, Hamiltonnak még legalább egyszer ki kell esnie ahhoz, hogy Vettel világbajnok lehessen.

 

Hiába a Ferrari tűnik univerzálisabb autónak, a taktikai és a vezetői hibák következtében az egyéni és a konstruktőri összetett élén is a hullámzóbb teljesítményt nyújtó Mercedes áll. Ráadásul Vettel az idén többször is döntő helyzetben ingott meg, Németországban például vezető pozícióban dobta el az autóját, de a legutóbbi nagydíjon, Szingapúrban is értékes pályaidőt vesztett a pénteki falérintése miatt.

„Sebastian hihetetlenül keményen dolgozik, miközben alig találni nála önkritikusabb versenyzőt – mondta Adrian Newey a német Bild am Sonntagnak – A gyengesége az, hogy buta hibákat követ el nyomás alatt. Hiszen ha az élen áll, akkor szinte legyőzhetetlen” – jellemezte a Ferrari németjét.

„Az emberek másképp kezelik a nyomást. Az autóban nemcsak saját magadért, hanem a csapatért is felelősséget vállalsz. Néhány versenyzőt – mint például a finneket – ez különösebben nem zavar. Azonban vannak olyanok is, akik nagyon érzik a nyomást a vállukon ahogyan a világbajnokság a végéhez közeledik. Minél keményebben dolgozik egy pilóta, annál inkább érzi a nyomást, és ez kiváltképp igaz Sebre” – magyarázta, majd azt is elárulta, szerinte mi kell a ferraris sikeréhez.

„Ha sikerül ezt megfelelően kezelnie, akkor is szüksége van arra, hogy Lewis legalább egyszer kiessen. Máskülönben piszkosul nehéz lesz” – jelentette ki.

Legfrissebb hírek

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
Tegnap, 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04
Ezek is érdekelhetik