F1: a Red Bull kitiltotta a távozó Ricciardót a megbeszélésekről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.14. 16:53
null
A Red Bull nem szeretné, ha Ricciardo értékes információkat vinne magával a Renault-hoz (Fotó: AFP)
A Szingapúri Nagydíjtól kezdve Daniel Ricciardo nem vehet részt a Red Bull néhány megbeszélésén, jelenlegi csapata ugyanis attól tart, hogy az ausztrál értékes információkkal szolgálna a Renault-nak, amely alakulat színeiben versenyez majd 2019-től.

 

Mint minden F1-es csapat, a Red Bull is részben már a következő szezonra koncentrál, ám 2019-ben változik a pilótafelállása, Daniel Ricciardo ugyanis a Renault-nál folytatja a pályafutását. Emiatt az osztrák alakulat nem vonja be a versenyzőt a jövővel kapcsolatos terveibe, így az ilyen témájú megbeszéléseken ezentúl nem lehet jelen Ricciardo.

„Szingapúrtól kezdve kizárjuk Danielt az összes olyan megbeszélésről, ami a jövőt érinti. Már dolgozunk a 2019-es irány megtervezéséről, és nem szeretnénk, ha bármilyen információt vinne magával a Renault-hoz” – mondta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy Ricciardo ne kapná meg az istálló teljes támogatását a mostani idény hátralévő részében, egy ok miatt ugyanis kifejezetten fontos, hogy a Red Bull mindkét versenyzője a lehető legjobb helyzetben vághasson neki a szingapúri versenynek.

„Daniel velünk fejezi be a szezont. Minden információt megkap Szingapúrban, mert itt lehet utoljára esélyünk idén futamot nyerni” – szögezte le Marko.

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
1 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
4 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
9 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
Tegnap, 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
Tegnap, 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik