F1: Sainz lett Alonso utódja a McLarennél – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.16. 15:01
null
Jövőre beérik: narancs lesz a citromból (Fotó: AFP)
Ahogy arra számítani lehetett, a fiatal, ám máris tapasztaltnak nevezhető Carlos Sainz Jr. lett az F1-es visszavonulását kedden bejelentő Fernando Alonso utóda a McLarennél. Az ötödik Formula–1-es idényét kezdő pilótával több évre szóló szerződést kötött a wokingi csapat, amely a hivatalos honlapján jelentette be a spanyol érkezését.

Már Fernando Alonso keddi bejelentése előtt is lehetett pletykákat hallani arról, hogy Carlos Sainz Jr. végleg kikerül a Red Bull oltalma alól – csak kölcsönvette őt a Renault egy szezon erejéig az energiaitalosoktól tavaly –, ám miután Fernando Alonso bejelentette,hogy befejezi F1-es pályafutását az idény végén, egyre erősebbé váltak a hangok, amelyek azt hangsúlyozták: nem marad spanyol versenyző nélkül a McLaren 2019-re sem.

A csütörtök délutáni hivatalos bejelentés szerint Carlos Sainz több évre szóló szerződést kötött a McLarennel– hogy pontosan hány évre írtak alá a felek, arról nem tesz említést a hivatalos közlemény. A megállapodás egyéb részleteiről sem számol be az istálló a hivatalos oldalán, egyetlen apróságot leszámítva: külön kiemelik ugyanis, hogy Sainz a következő idénytől kerül majd hozzájuk.

„Jó ideje alaposan figyeljük Carlost, és nagyra értékeljük a teljesítményét, generációjának tehetségei közül kiemelkedik, ráadásul még mindig fiatal a 23 évével, de már négy év F1-es tapasztalat áll mögötte” – fogalmazott Zak Brown, a McLaren ügyvezetője a hivatalos közleményben.

„Örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, a 2019-es szezontól én leszek a McLaren egyik pilótája. Rég vártam már erre, és izgatottan állok elébe, hogy pályafutásom következő fejezete elkezdődjön. Amióta az eszemet tudom, a McLarennek drukkoltam. Elképesztő öröksége, hagyománya van a csapatnak, amelynek olyan versenyzői voltak, akik az F1 hősei közé sorolhatók. Nem kérdés, hogy Fernando is közéjük tartozik, és nekem spanyol pilótaként ezért is különleges, hogy az ő helyét vehetem át” – idézte Sainzot a McLaren közleménye.

Carlos Sainz 2015-ben mutatkozott be a Formula–1-ben, közel három idényt húzott le a Red Bull fiókcsapatánál, a Toro Rossónál, mielőtt tavaly az Amerikai Nagydíjat megelőzően a Renault kölcsönvette őt, Jolyon Palmer pótlására. Sainz legjobb eredménye a száguldó cirkuszban a tavalyi Szingapúri Nagydíjon elért 4. helye.

Idén a Renault-val az Azerbajdzsánban jegyzett 5. pozíció a legjobbja, az egyéni világbajnoki pontversenyben 30 megszerzett egységgel a 11. helyen áll.

Az F1-es idény a jövő hétvégén folytatódik a Belga Nagydíjjal.




 

Legfrissebb hírek

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
9 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
14 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
2025.07.28. 13:11

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52
Ezek is érdekelhetik