F1: Max soha nem tett volna ilyet – Sainz nem érti a pletykákat

Vágólapra másolva!
2018.08.22. 16:59
null
Sainz elmondása szerint jó viszonyt ápol Verstappennel (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. meglepődött azokon a pletykákon, melyek szerint ahhoz, hogy végül nem ő kapta meg Daniel Ricciardo ülését a Red Bullnál, az istálló másik pilótájának, Max Verstappennek is köze van. A spanyol pilóta elárulta: nagyon jó viszonyt ápol korábbi csapattársával.

 

Néhány hete kaptak szárnyra olyan pletykák, melyek szerint Max Verstappen nem szeretné, ha jövőre Carlos Sainz Jr. lenne a csapattársa. Ekkor indultak el azok a híresztelések is, melyek a McLarent jelölték meg Sainz új alakulataként arra az esetre, ha valóban nem ő veszi át a Red Bullnál a Renault-hoz igazoló Daniel Ricciardo helyét.

Az utóbbi híresztelés igaznak bizonyult: a visszavonulását azóta bejelentő Fernando Alonso helyett a fiatal honfitárs vezetheti jövőre az egyik McLarent, a Red Bullnál pedig Pierre Gasly lesz Verstappen csapattársa. Azt a felvetést viszont, hogy az utóbbihoz a hollandnak is köze lenne, nem érti Sainz.

„Nem tudom, ez honnan jött, mert Max az egyike azon versenyzőknek a paddockban, akikkel a legjobb a kapcsolatom. Soha nem tett volna ilyet – vélekedik a jelenleg a Renault-nál kölcsönben versenyző spanyol. – Hálás lehetek a Red Bullnak, amiért lehetőséget adott, hogy eljussak a Formula–1-ig és különböző istállóknál vezessek. Az, hogy most nem egy Red Bullban ülök, nem azt jelenti, hogy soha nem is fogok."

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik