CLAIRE WILLIAMS (Williams)
Sir Frank Williams csapatalapító örök álma volt, hogy az istálló a família kezében maradjon. Lánya, Claire előbb a sajtókapcsolatokért felelt, majd a lehetséges befektetőkkel tárgyalt, mielőtt 2013-ban helyettes csapatfőnök lett. Az elmúlt években már szinte egyedül felel az istállóért, amelynek 2014-es átmeneti fellángolása óta fékezhetetlen a süllyedése.
Bár 2017-ben a brit királynő is kitüntette, a csapat az idén a mezőny végére került. Claire a napi irányításban már segítséget kap a Mercedestől visszatérő Paddy Lowe-tól, de e mellett a team jövőjéért is küzdenie kell nehezen megfogható szponzorokkal és fizető pilótákkal.
CYRIL ABITEBOUL (Renault)
JÚLIUS 27., PÉNTEK |
11.00–12.30: 1. szabadedzés |
15.00–16.30: 2. szabadedzés |
JÚLIUS 28., SZOMBAT |
12.00–13.00: 3. szabadedzés |
15.00–16.00: időmérő edzés |
JÚLIUS 29., VASÁRNAP |
15.10: a verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja |
KÖVETKEZŐ FUTAMOK |
Augusztus 26., 15.10: Belga Nagydíj |
Szeptember 2., 15.10: Olasz Nagydíj |
Szeptember 16., 14.10: Szingapúri Nagydíj |
Iskolái elvégzése után a Renault-nál alkalmazták, az F1-es gárdánál 2007-ben az üzleti részlegnél kapott feladatot, majd amikor a francia csapat Lotusszá alakult, a motorgyártó részleghez került. 2012-ben a Caterham élére lépett, s irányításával a csapat az indulása óta először a Marussia/Manor mögé csúszott. Amikor az istálló a csőd szélére jutott, Abiteboul távozott, és visszatért a Renault-hoz. Miután a gyár visszavásárolta az F1-es gárdát a Lotustól, Abiteboul és Frédéric Vasseur lett a két vezetője, de tarthatatlan ellentét alakult ki, és Vasseur távozott. Abiteboul feladata a csapat felépítése, miközben a motorszállításról is folyton tárgyalnia kell.
Kötelező vállalati nyilatkozatai nagyon sok esetben bizonyulnak valótlannak, s talán az sem véletlen, hogy a Red Bull vezetői inkább indulatosan beszélnek a Renault-val való szakításról, mintsem udvariasan.
MAURIZIO ARRIVABENE (Ferrari)
A Philip Morris dohánygyár alkalmazottjaként az F1-es szponzorok szószólója volt az FIA F1-es bizottságában, azaz 17 éven át dolgozott a Formula–1-ben úgy, hogy valójában kívülről figyelhette a történéseket. A Ferrari támogatójaként persze nem volt pártatlan, de 2014 végén a lehető legjobb helyre került.
Sötét korszak végén érkezett a Ferrarihoz, amelyet Sebastian Vettellel együtt egyre növekvő reménnyel kormányoz ki a világosságba. Irányítása alatt a Ferrari összeszedettebbnek tűnik, mint az elmúlt tíz évben valaha – nagy kérdés, mennyi ebből Vettel és mennyi Arrivabene érdeme. Munkájára némi árnyékot vetett, hogy Sergio Marchionne Ferrari-elnök sokszor igyekezett beleszólni a csapat működésébe – talán az új első embertől nagyobb szabadságot kap.
ZAK BROWN (McLaren)
1. | Mercedes | 310 |
2. | Ferrari | 302 |
3. | Red Bull-TAG Heuer | 211 |
4. | Renault | 80 |
5. | Force India-Mercedes | 59 |
6. | Haas-Ferrari | 59 |
7. | McLaren-Renault | 48 |
8. | Toro Rosso-Honda | 20 |
9. | Sauber-Ferrari | 18 |
10. | Williams-Mercedes | 4 |
Süllyedő hajóra érkezett a sportautózásban pilótaként, majd csapattulajdonosként is visszafogott eredményeket elérő, viszont a történelmi autók számára sikeres sorozatokat kiíró amerikai üzletember. Marketing terén zseni, de ezzel nem lehet talpra állítani egy olyan legendás F1-es alakulatot, mint a McLaren.
Az elmúlt fél évtizedben a wokingi csapat elsősorban a duma terén emelkedik ki a mezőnyből, a Hondával eltöltött három év alatt végig a japánokat kiáltotta ki bűnbaknak az eredménytelenség miatt, miközben olyan nyilatkozatokat is hallani lehetett, hogy a McLarené a legjobb kasztni a mezőnyben. A Renault-motorra váltás után azonban nincs már hová bújni, szembesült a valósággal az istálló. Hiába rúgták ki Éric Boullier-t, Brown irányítása alatt semmi sem garantálja az újbóli felemelkedést, egyre inkább úgy tűnik, hogy a McLaren a Williams sorsára jut.
ROB FERNLEY (Force India)
Vijay Mallya helyetteseként akkor kell ellátnia a csapatvezetői teendőket, amikor a főnök nem ér rá. Az utóbbi években az indiai mágnás jogi huzavonái miatt ez mindennapossá vált, ezért nem is Mallya szerepel az összeállításunkban.
Mallya régi bizalmasa a korábban az IndyCarban csapatot irányító brit, aki a Force India első napjaitól kezdve ott volt az F1-es gárdánál, és szakértelmének is köszönhető, hogy az visszafogott anyagi lehetőségei ellenére az egyik legerősebb középcsapattá érett. Az F1 egyik olyan szereplője, akiről méltatlanul kevés szó esik – kérdés, mi lesz vele, ha Mallya eladja az istállót.
CHRISTIAN HORNER (Red Bull)
Sikeres F3000-es csapatfőnökként fiatalon került vezető beosztásba a Red Bullnál, amelynél Sebastian Vettel sikersorozatát felügyelve minden idők egyik legsikeresebb csapatfőnöke lett. Teljhatalomról az ő esetében nem beszélhetünk, hiszen a végső döntés Dietrich Mateschitz tulajdonos kezében volt, ő pedig az istálló mindennapjaiban tanácsadóként tevékenyen részt vevő Helmut Markóra hallgat. Horner érdemeit sokak szemében Adrian Newey tervező zsenialitása korlátozza, ám az mindenképp hatalmas erénye az angolnak, hogy a sok ego között mindig képes úgy lavírozni, hogy a belső ellentétek nem maradnak tartósak.
GÜNTHER STEINER (Haas)
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Bár Gene Haas neve alatt fut az istálló, a napi működésért a dél-tiroli Günther Steiner felel. Az autósporttal a rali világában megismerkedő Steiner a Jaguar, majd a Red Bull vezetőjeként szerzett tapasztalatot az F1-ben, így tökéletes választás volt Haastól a Ferrari által támogatott team felépítésére és működtetésére.
Az F1 osztrák szereplőire jellemző precizitással és határozottsággal végzi a feladatát, tökéletesen koordinálja a Ferraritól kapott támogatást a gárda saját teendőivel, így nagy szerepe van abban, hogy 2018-ra a Haas a negyedik-ötödik legerősebb csapat lett a sportágban.
FRANZ TOST (Toro Rosso)
Az F1 kevésbé szem előtt lévő szereplőinek egyike, akinek napról napra együtt kell élnie azzal a tudattal, hogy döntéseibe bármikor beleszólhatnak fentről. A Red Bull kiszolgálására létrehozott Toro Rosso élén állva pontosan tudja, hogy sok esetben helyette hoznak döntést pilótákról és beszállítókról, igazából neki a napi munka gördülékenységét kell garantálnia, ami azért korántsem annyira stresszmentes, mint hangzik.
A Ralf Schumacher mindeneseként az F1-be kerülő szakembernek sok vitája volt már a Toro Rosso élén, de nem tehet mást, lenyeli a békát, legyen szó Max Verstappen szezon közbeni elvesztéséről vagy a Honda-motor büntetéseket maga után vonó cserélgetéseiről. Legalább az anyagi háttér miatt nem kellett aggódnia.
FRÉDÉRIC VASSEUR (Sauber)
Csapatvezetőnek született, tanulmányai elvégzését követően versenyistállót alapított, az ASM és az ART alacsonyabb kategóriás csapataiban versenyzett és lett bajnok többek között Lewis Hamilton és Nico Rosberg is. Nyolc-nyolc GP3-as és GP2-es bajnoki címet szereztek a pilótái, az ART továbbra is ott van az F2-ben és a sportautózásban, illetve Vasseur Spark Racing cége gyártja a Formula E kasztnijait.
Vasseur 2011-re megpróbálta saját gárdáját az F1-be juttatni, de a Toyota „romjaira" épülő projekt végül nem járt szerencsével. Az F1 nem pazarolhatta el Vasseur hozzáértését, amit elsőként a Renault ismert fel, ám amikor választani kellett Abiteboul és Vasseur között, előbbi mellett tették le a voksot – a Sauber pedig lépett. A francia az első munkanapján semmissé tette a Hondával kötött előszerződést, s megalapozta az Alfa Romeóval kötött megállapodást, amely máris elmozdította a mezőny végéről a gárdát.
TOTO WOLFF (Mercedes)
Ross Brawn egy tökéletesen felépített, sikerkorszak előtt álló csapatot adott át Toto Wolffnak 2013 végén. A Mercedes motorja és kasztnija is kiemelkedett a mezőnyből, éveken át legyőzhetetlennek bizonyult az istálló. Paddy Lowe segítségével Wolffnak csupán annyi feladata volt, hogy ne szúrja el. Az azért túlzás, hogy az osztrák autopilot üzemmódban élvezte volna a Mercedes utazásait, hiszen a Lewis Hamilton és Nico Rosberg közötti ellentéteket időről időre neki kellett – volna – elsimítania. Viszont a nagy sikerkorszak az ő nevéhez köthető, amit senki sem vehet el tőle, és senki sem bizonyíthatja, hogy ez mással is sikerült volna.
A korábban a Williamsnél társtulajdonos Wolff kezébe Lowe távozása után került az igazán nagy feladat. A szakembert elüldöző csapatfőnök teljhatalmat kapott, ám az istálló hatalmas fölénye ezzel együtt eltűnt, és már második éve kell keményen küzdenie a Ferrari ellen. Wolff látszólag nehezen kezeli az új helyzetet, a csapat a nagy nyomás alatt stratégiai és műszaki hibáktól is szenved, ő pedig olykor a saját vezetői felelősségét hárítva másokat tol előtérbe – többen megkérdőjelezték, miért kellett a vezető stratégának bocsánatot kérnie Hamiltontól verseny közben a rádión, vagy Wolff miért nevezte a nevén a ferraris koccanások után szándékosságot sejtő James Allisont, a régi Ferrari-alkalmazottat?