F1: Ha mindenki pontot szerez, elveszik a varázs – Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.17. 13:01
A Liberty Media tovább folytatja a Formula–1 megreformálását, legutóbb a pontrendszer került napirendre. Az amerikai vezetőség ugyanis ki szeretné terjeszteni a pontszerzők számát, így felvetődött, hogy az első tíz helyett egészen a tizenötödik pozícióig bezárólag kapnának bajnoki egységeket a pilóták. Sőt, azt sem zárták ki, hogy minden egyes, a futamot befejező versenyző pontokkal távozhat az adott nagydíjról. A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint az utóbbi ötlet megvalósításával a királykategória elvesztené a varázsát.

Alonso nem támogatja az automatikus pontszerzést (Fotó: AFP)
Alonso nem támogatja az automatikus pontszerzést (Fotó: AFP)
Alonso nem támogatja az automatikus pontszerzést (Fotó: AFP)

 

A Formula–1 új vezetősége, a Liberty Media több fronton is nagy változásokat hozott, hiszen módosultak a versenyek kezdési időpontjai, a rajtrácslányokat meg száműzték, miközben főcímet és hivatalos zenét is kapott a kategória.

Az amerikaiak újabban a pontozási rendszert variálnák meg, annak kiterjesztésével azt szeretnék elérni, hogy minél szemléletesebben legyen mérhető a rajtrács hátsó traktusának teljesítménye. Hiszen amennyiben 15 versenyző kap pontot, akkor a kisebb csapatoknak is esélye nyílik, míg azon felvetés, amely szerint minden célba érkező bajnoki egységgel távozna,átfogóbb képet nyújtana a teljes mezőnyről.

Utóbbi ötlet a pályafutása során összesen 200 GP-n pontot szerző Fernando Alonso szerint egyáltalán nem jó, mivel sok felemelő pillanattól fosztaná meg a versenyzőket és a rajongókat, miközben a kategória is elveszítené a varázsát.

„Az F1-ben sosem volt egyszerű ponthoz jutni, ezért eléggé nagy pillanat szokott lenni, amikor akár csak két pontot is szerzel” – magyarázta, majd Jules Bianchit hozta fel példaként, aki pontosan három évvel ezelőtt, 285 küzdelmes nap után adta fel végleg a küzdelmet. A nagy reménység a 2014-es Japán Nagydíjon történt balesetében elszenvedett súlyos sérülései következtében hunyt el 2015. július 17-én.

„Emlékszem, amikor Jules a kilencedik helyen futott be Monacóban, az akkor igazi csodának számított, és rendkívül nagy pillanat volt a sportág történetében – idézte fel a 2014-es hercegségi GP-t.

Bianchi és a monacói varázslat (Fotó: AFP)
Bianchi és a monacói varázslat (Fotó: AFP)


„Ha mindenki pontot szerez, elveszik a varázs, és a Formula–1 azon egyedülálló aspektusa is megszűnik, ami más kategóriákból alapvetően hiányzik.”

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
27 perce

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
4 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
6 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
6 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
8 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik