F1: december elejéig tartana a következő évi szezon?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.27. 14:37
A Formula–1-es Magyar Nagydíj első szabadedzése során érdekes nyilatkozatot tett Christian Horner, a Red Bull istálló vezetője a jövő évi versenynaptárról.

A péntek délelőtti első szabadedzés alatt a Sky Sports megszólaltatta Christian Hornert, a Red Bull csapat vezetőjét, aki elárult néhány részletet a jövő évi versenynaptárról.

„Már az idei naptárral is a határokat feszegetjük, főleg a nyári erőltetett menettel, öt verseny hat hétvége alatt megterhelő, egy kicsit sok nekünk is. Ami a jövő évi tervezetet illeti, én úgy tudom, hogy benne van a Német Nagydíj és megint 21 verseny lesz, valamint megmarad a nyári nagyüzem is. Ahogy én tudom, jövőre december másodikán érhet véget az idény” – mondta Horner.

Az eddigi információk szerint a jövő évre 19 pályának van érvényes szerződése, de az idei nagydíjak közül a német és a japán futamnak nincs.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
9 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
13 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
14 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
17 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23
Ezek is érdekelhetik