F1: A Ferrari akkor nyer legközelebb, ha Hamilton hibázik – Briatore

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.15. 15:42
null
Briatore nem vélekedik túl pozitívan a Ferrari esélyeiről (Fotó: AFP)
Bár elismeri, hogy a Ferrari idei autója közel van a Mercedeséhez, Flavio Briatore mégsem hiszi, hogy a maranellóiak önerőből újra futamot tudnának nyerni a közeljövőben. A korábbi Formula–1-es csapatfőnök szerint ehhez ugyanis Lewis Hamilton hibázásai is kellenek.

 

Sebastian Vettel Ausztriában visszavette a vezetést a világbajnoki összetettben, az előző versenyen, Silverstone-ban pedig növelni tudta az előnyét. Flavio Briatore mégis inkább Lewis Hamiltont tartja erősebbnek a vb-címért küzdő párosból, és hiszi: a Ferrari sikereihez a Mercedes pechsorozata is kell.

„A Mercedes balszerencséje miatt, ami kijutott neki az előző két futamon, a Ferrari lehetőséghez jutott – vélekedik az olasz. – Megvan az esély arra, hogy újra nyerjen, de csak akkor, ha Hamilton hibázik. Hamilton erősebb, mint Vettel. Sebastiannak többet kell küzdenie azzal, hogy irányítás alatt tartsa az autóját, míg Lewis megtalálta az összhangot a W09-essel, ami könnyebbé teszi a dolgát."

Briatore Vettel csapattársára, Kimi Räikkönenre is kitért, akinek visszavonulása már jó ideje téma, ahogy az is, hogy a Ferrari által támogatott Charles Leclerc egy nap az olasz istálló színeiben versenyezhet. Az excsapatfőnök szerint pont ez kellene ahhoz, hogy a Ferrari ne csak az egyéni bajnoki címért szálljon harcba.

„Az idei Ferrari jobb, mint amilyen az előző volt. Azt mondanám, hogy hasonló szinten van, mint a Mercedes. Tegyék félre Räikkönent, és pótolják Leclerc-rel, különben sose nyerik meg újra a konstruktőri bajnoki címet" – adott tanácsot a konstruktőri összesítés jelenlegi első helyezettjének Briatore.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
8 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
11 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56
Ezek is érdekelhetik