F1: A királykategória a kőkorszakban ragadt – Hamilton

Vágólapra másolva!
2018.06.15. 14:56
null
Hamilton szerint változásra van szükség, az F1 a kőkorszakban ragadt (Fotó: AFP)
A címvédő Lewis Hamilton élesen kritizálta a Formula–1-et, amely szerinte még mindig a kőkorszakban jár a többi népszerű sportághoz képest. A brit versenyző ennek ellenére úgy véli, az új vezetőség a megfelelő irányba halad, még ha lassú is lesz a folyamat.

 

Lewis Hamilton legutóbb a Miamiba tervezett verseny lehetséges pályarajzáról fogalmazott meg negatív kritikát, hiszen elmondása szerint az egyáltalán nem tűnik izgalmasnak, és számára érthetetlen, hogy miért nem kérik ki a versenyzők véleményét ilyen esetekben. Miközben úgy gondolja, ebben a tekintetben nem lesz változás a jövőben, reméli, hogy a Liberty Media a többi területen fejlődést ér el, és felzárkóztatja a szériát más nagy sportágak mellé.

„Őszintén, a Formula–1 a kőkorszakban ragadt más nagy és népszerű sportágakkal, mint az NFL-lel vagy a labdarúgással összehasonlítva. Próbálunk felzárkózni, de ez hosszú folyamat lesz, és eléggé nagy munka vár Chase Carey-re is, aki csak néhány évvel ezelőtt érkezett meg, amikor még a közösségi média nem volt engedélyezett, hiszen Bernie Ecclestone szerint az egyáltalán nem volt fontos” – magyarázta, majd kitért arra is, hogy ez miért volt óriási hiba a királykategória korábbi elöljárójától.

„A közösségi média eléggé hatalmas és erőteljes platform, és most végre engedélyezett azok számára, akik használni akarják” – mondta, és lelkesedése teljesen érthető, hiszen a mezőnyből a brit a legnagyobb használója a különböző közösségi oldalaknak, amelyeken népes követőtáborával osztja meg a mindennapjait.

„Eléggé lassú folyamat lesz, hogy az F1 még jobban elterjedjen világszerte. Őrület abba belegondolni, hogy több terület van még, ahol egyáltalán nem ismerik a sportágat, annak ellenére sem, hogy mennyire globális és adják a televízióban. Többet kell dolgoznunk, de úgy hiszem, a megfelelő lépéseket tesszük meg” – jelentette ki már a széria jövőjét illetően, és az új nagydíjak behozatalát is meghatározónak tartja.

„Nagyon jó, hogy több GP-t terveznek az Egyesült Államokba, és már alig várom, azonban előtte még a jelenlegi versenyeknek is izgalmasnak kell lenniük.”

Legfrissebb hírek

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
3 órája

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
9 órája

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
10 órája

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
16 órája

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40
Ezek is érdekelhetik