F1: Alonso nehéz kezdésre számít, de dobogóra állna idén a McLarennel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.23. 05:15
null
Alonso a problémás kezdés ellenére is bizakodó (Fotó: AFP)
A McLaren három év szenvedés után váltott a Honda erőforrásáról a Renault-éra, azonban már a szezon előtti tesztidőszak sem zajlott zökkenőmentesen. Fernando Alonso szerint a most következő idénynyitó a gárda mélypontja lesz, mégis gyors és eredményes fejlődésre számít a szezon előrehaladtával, miközben a dobogót is megcélozta.

A McLaren vesszőfutása a 2018-as idény előtti teszteken is folytatódott, hiszen az előző évekhez hasonlóan megint a wokingi alakulat párosa futotta a legkevesebb kilométert. Az MCL33 kódjelű konstrukció több alkalommal is megadta magát, miközben a szerelőknek kétszer is kényszerű motorcserét kellett végrehajtaniuk.

Ennek ellenére a McLaren azt is megmutatta, hogy új négykerekűje gyors is tud lenni, amit jól jelez, hogy az összesített időlistán Fernando Alonso végzett a két Ferrari után a harmadik pozícióban.

„Nekünk kellene annak a csapatnak lennünk, amelyik minden másiknál nagyobb fejlődési görbét ír le a szezon során, hiszen az új erőforrás autóba illesztése több időt vesz igénybe. A karosszéria sok frissítést fog kapni, ezek egy része már az első pár futamon éreztetni fogja a hatását.”

„Árulkodó lesz, amit a hétvégén látunk, azonban egyre jobbak leszünk. Erős McLarenre számítok az idény második felében.”

A kétszeres világbajnok kitért a teszteken tapasztalt problémákra is, amelyek között szerepelt törött kerékanya, hidraulikai hibák, túlhevülő kipufogó és meghibásodó akkumulátor is.

„A felkészülés ideje alatt voltak hullámvölgyek és hullámhegyek, azonban megoldottuk a gondokat” – mondta a spanyol, igaz, erre csak a gyakorlások után kerülhetett sor, mivel a két teszthét között rendkívül kevés idő állt a csapatok rendelkezésére. A gyárban viszont már rendben zajlott a folyamat.

„Ha valamit újra kell tervezned, akkor meg kell várnod a tesztek végét, szóval így tettünk mi is.”

„A Barcelona előtti érzéseim mit sem változtak mostanra. Ennek jó szezonnak kell lennie, vissza kell térnünk abba a pozícióba, amelyből egy kicsit jobban élvezhetjük.

„Remélhetőleg mindig részesei leszünk a Q3-nak, folyamatosan pontszerző helyeken végzünk, és az első öt pozíció valamelyikéért küzdünk, miközben néhány versenyen nagyon közel kerülünk a dobogóhoz is – vázolta fel az idei célokat Fernando Alonso.

„Láthattuk, hogy a Williams tavaly pódiumra állhatott Azerbajdzsánban, és néhány nagydíjon a Force India is alig maradt le a dobogóról, tehát tisztában vagyunk a lehetőségekkel, és remélhetőleg ki is fogjuk használni őket.

A McLaren a 8. és a 10. helyen zárta az első szabadedzést, miközben a kipufogó meghibásodása miatt sok időt vesztett a garázsban is.

Legfrissebb hírek

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
Tegnap, 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik