F1: a McLaren korábbi főmérnöke a Williamsnél folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 09:27
Doug McKiernan lesz az előttünk álló F1-es idényben a Williams istálló aerodinamikai fejlesztésekért felelős főmérnöke, jelentette be az autóját már korábban bemutató csapat vezetősége.

McKiernan 1999-ben csatlakozott a McLaren F1-es csapatához, s azóta végigjárta a szamárlistát az elemző pozíciójától egészen a főmérnöki posztig a wokingiaknál, mígnem 2015-ben távozott a gárdától.

Az ott eltöltött 16 évből hatot együtt dolgozott a Williams jelenlegi technikai vezetőjével, Paddy Lowe-val, akinek kérésére most csatlakozott a grove-i istállóhoz.

„Dougot jól ismerem, biztos vagyok benne, hogy tehetsége és nagy tapasztalata jelentős erősítést jelent majd a csapatunknak, szóval örülök, hogy velünk van. Amióta tavaly visszatértem a Williamshez, nyilvánvaló volt, meg kell erősítenünk a mérnöki stábunkat, hogy fejlődni tudjon a csapat” – fogalmazott Paddy Lowe.

A Williams hat év után először nevezett ki főmérnököt az istállóhoz, Patrick Head 2012-es távozása óta ugyanis más struktúrában működött a team.

Legfrissebb hírek

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
16 órája

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
Tegnap, 2:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
2025.05.04. 20:51

Miamiban szakad az eső – káoszfutamra van kilátás?

F1
2025.05.04. 20:09

Verstappen tényleg csodát művel? Mennyire „rossz” a Red Bull a McLarenhez képest?

F1
2025.05.04. 16:16

„Bármit teszünk, nem vagyunk elég gyorsak" – Leclerc egyre frusztráltabb a Ferrari helyzete miatt

F1
2025.05.04. 13:05

A pilótabejelentés még várat magára – a Cadillac videóban mutatta meg 2026-os látványvilágát

F1
2025.05.04. 11:05
Ezek is érdekelhetik