F1: Miénk volt a legjobb autó az időmérőn – Alonso

Vágólapra másolva!
2017.10.29. 11:34
Ritka magabiztosan nyilatkozott Fernando Alonso, a McLaren-Honda versenyzője a Mexikó GP kvalifikációját követően. A spanyol nagyon örült annak, hogy csapata fejlesztései kifizetődőnek tűnnek, és úgy látszik, a 20 helyes rajtbüntetése sem tudta elrontani a kedvét.

Fernando Alonsoa 20 helyes rajtbüntetése miatt csak a mezőny végéről kezdheti meg a 71 körös viadalt. Ennek ellenére nem bánkódik, szerinte ugyanis az egyes hátráltató tényezők nélkül akár a mezőny legelején is végezhettek volna.Fernando Alonsoa 20 helyes rajtbüntetése miatt csak a mezőny végéről kezdheti meg a 71 körös viadalt. Ennek ellenére nem bánkódik, szerinte ugyanis az egyes hátráltató tényezők nélkül akár a mezőny legelején is végezhettek volna.

„Az időmérőn használt motorunk az egyik korábbi változat volt, ugyanis az újat csak pénteken vetettük be, hiszen szeretnénk megóvni Brazíliára és Abu-Dzabira – magyarázta a kétszeres világbajnok. – Ezért használtuk a korábbit, szóval minden fejlesztésünk aerodinamikai volt, vagy a felfüggesztést érintette. Emiatt a miénk volt a legjobb autó az időmérőn.”

Alonso hozzátette: jó úton jár a McLaren, és a mexikói hétvégére szánt fejlesztések is pont úgy működnek, ahogy azt előzetesen eltervezték.

„A Q1-ben mindössze két tizeddel maradtunk el az elsőről. Tudjuk, hol veszítettünk és hol nyertünk időt. Ha csak két tizeddel vagy a Mercedes mögött, az erőforrásbéli lemaradás nélkül jóval előttük lehetsz. Egész hétvégén nagyon versenyképesnek tűntünk. Folyamatosan fejlesztjük az autót, újdonságokkal érkeztünk ide, és sikerült elérnünk azt, amire számítottunk. Nagyon boldog vagyok emiatt, az autó nagyszerű volt, ezek nagyon jó jelek” – mondta lelkesen a spanyol.

Legfrissebb hírek

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
21 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04
Ezek is érdekelhetik