F1: kalapács alatt a Hungaroringen dedikált sisak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.04. 11:09
null
Gyulay Zsolt (jobbra) és Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke adta át a sisakot Bonino Anna-Sofiának a Ringen (Fotó: Hungaroring Média)
A Formula–1-es mezőny összes tagja ellátta aláírásával azt a fejvédőt, amelyet nemes célt szolgálva árvereznek el – a licit elkezdődött.

 

A 32. Formula–1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt a hagyományokhoz híven idén is a magyar komolyzene nagyjai játszották el a Himnuszt. Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes, valamint Bogányi Gergely Liszt-, Kossuth- és Príma-díjas zongoraművész a 2017-es Virtuózok-adás egyik közönségkedvencével, Bonino Anna-Sofia hegedűművésszel együtt adta elő Erkel Ferenc művét.

A Virtuózokban feltűnt bűbájos, mindig mosolygós Bonino Anna-Sofiánál két éve sajnos sclerosis multiplexet diagnosztizáltak (amely a központi idegrendszer krónikus, idegsejteket károsító gyulladásos betegsége), ám ő úgy döntött, nem hagyja abba a zenélést, nem engedi, hogy legyőzze a betegség, amely az orvostudomány jelen állása szerint gyógyíthatatlan, ugyanakkor a tüneti kezelés eredményes lehet.

A tehetséges fiatal művész gyógykezelésére fordítják azt az összeget, amely az idei Formula–1-es mezőny valamennyi versenyzője által aláírt sisak elárverezéséből folyik be. A fejvédőt a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség ajánlotta fel, s a Hungaroring Sport Zrt. hathatós közreműködésével került rá a pilóták autogramja.

A licit állását az alábbi linken követhetik nyomon, s ha szeretnének a vitrinjükben tudni egy ilyen rendkívül értékes relikviát, licitálhatnak is: http://virtuozok.hu/jotekonysagi-aukcio/

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik