F1: újabb fontos akadály hárult el Kubica visszatérése elől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.01. 14:03
null
Robert Kubica hétfőn már a bokszutcából figyeli az eseményeket (Fotó: Dömötör Csaba)
Egyre közelebb kerül Robert Kubica ahhoz, hogy hat évvel ezelőtti súlyos balesete után ismét a Formula–1-ben versenyezhessen.

Mint ismert, a 32. Magyar Nagydíj leintésével nem ért véget a Formula–1-es élmény a Hungaroringen, hiszen kedden és szerdán a mogyoródi aszfaltcsíkon tesztelnek a csapatok: itt maradt többek között Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen, Valtteri Bottas és Max Verstappen, de rajtuk kívül Robert Kubica is körözhet.

A lengyelt illetően pedig fontos tudni, a tesztelés előtt sikeresen teljesített egy másik fontos feladatot is.

Az FIA szabályzatának értelmében ugyanis a pilótáknak öt másodpercen belül, sisakban és teljes versenyruházatban ki kell tudniuk szállni az autójukból, majd a kormányt tíz másodpercen belül vissza kell helyezniük a járműbe – aki ezekre nem képes a megadott időlimit alatt, az nem kaphatja meg a szövetségtől az engedélyt a versenyzésre.

Kubica hétfőn átesett az FIA tesztjén, és sikerrel vette az akadályt – ez volt az egyik végső próbatétel a lengyel versenyző előtt, ami ahhoz volt szükséges, hogy ismét a Formula–1-ben versenyezhessen.

 

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
10 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
13 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
14 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
17 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
2025.10.03. 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
2025.10.03. 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
2025.10.03. 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik