F1: Rosberg Formula E-s csapatvezető lesz – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 14:53
A német Auto Bild értesülései szerint a 2016-os Formula–1-es világbajnok Nico Rosberg csatlakozik a Mercedes Formula E-s projektjéhez, és ő lesz a sorozatban 2019-ben debütáló istálló egyik vezetője.

A Mercedes néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a jövő szezon végén kiszáll a német túraautó-bajnokságból (DTM), és 2019-től a Formula E mezőnyét erősíti. A német Auto Bild szerint pedig már meg is van a projekt egyik vezetője, mégpedig a gyártóval tavaly F1-es világbajnoki címet szerző Nico Rosberg. A lap a korábbi pilóta egyik ismerősének köszönhetően azt is tudni véli, hogy a német már találkozott és egyeztetett is a széria első emberével, Alejandro Agaggal Monacóban.

Rosberg versenyzéstől való visszavonulása ellenére sem szakadt el a Mercedestől, ugyanis ő a márka egyik nagykövete. Ha pedig beigazolódik az egyelőre meg nem erősített hír, ő lesz a második F1-es világbajnok, aki csapatvezetői munkát vállal a Formula E-ben. Alain Prost (1985, 1986, 1989, 1993 világbajnoka) jelenleg a Renault e.dams alakulatát vezeti.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
4 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
9 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
10 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
Tegnap, 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35
Ezek is érdekelhetik