F1: Kubica újabb tesztet teljesített, és egyre magabiztosabb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 13:57
Túl van a második F1-es tesztjén Robert Kubica, aki ezúttal Franciaországban vihetett pályára egy 2012-es Lotus-Renault-t. Sokakban felvetődött a kérdés, hogy vajon kipróbálhatja az idei Renault-t az augusztus eleji teszten a Hungaroringen.

Robert Kubica június elején tesztelhetett először Formula–1-es autót hat évvel ezelőtti balesete óta. Akkor Valenciában próbálhatta ki a 2012-es Lotus-Renault-t, tegnap pedig a legendás Paul Ricard-versenypályán körözhetett ezzel az autóval. Összesen 90 kört tett meg, a nap végén pedig nagyon elégedett volt a saját teljesítményével.

„Fizikailag nem adódott semmilyen probléma – mesélte az egyszeres futamgyőztes lengyel. – Már Valenciában is elégedett voltam azzal, ahogy a testem és az agyam reagált, de ma még jobban éreztem magam, hiszen rájöttem, képes vagyok nagyon jól vezetni. Az egyetlen módosítás, amit végrehajtottunk az autón, azért volt szükséges, mert kénytelen vagyok a bal kezemmel váltani."

„Semmi kétségem sincs a képességeimet illetően, de még hosszú út áll előttem. Vissza kell szereznem a versenyzői ösztönömet, és bár vannak fizikai hiányosságaim, ezek nincsenek hatással a vezetésemre."

A hírek szerint a következő lépés már az lehet Kubica számára, hogy a Renault idei versenygépét próbálhatja ki. Erre augusztus elsején és másodikán lenne lehetősége a hungaroringi teszten, Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezető igazgatója azonban elmondta, hogy még korai erről beszélni, így egyelőre nem tudni, hogy a lengyel részt vesz-e a mogyoródi teszten.

Legfrissebb hírek

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
51 perce

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
59 perce

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
1 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
8 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
9 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
Tegnap, 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
Tegnap, 11:28

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
Tegnap, 11:01
Ezek is érdekelhetik