F1: jövőre a Sauber is Honda-motort használ – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.04.30. 12:10
Az F1-es Sauber-istálló Szocsiban bejelentette, hogy a 2018-as szezontól a Honda hajtóműveit használja.

Az idén a tavalyi Ferrari-motorokat használó svájci istálló tulajdonosváltást követő újjáépítési fázisban van, s ennek részeként vált a japán gyár motorjaira, miután 2010 óta a Ferrari erőforrásait használta.

A Honda 2015-ben tért vissza az F1-be a McLaren oldalán, és már tavaly is felvetődött, hogy másnak is szállít motort, de Ron Dennis, a McLaren akkori elnöke megvétózta a tervet.

A japán motor a bemutatkozása óta a leggyengébb az F1-ben, teljesítmény és megbízhatóság terén is a Mercedes, Ferrari, Renault hármas mögött kullog. A két csapat kétszer annyi tesztlehetőséget és kilométert jelent, ami a japán gyár fejlesztését is segítheti.

„Három éve a Ferrari is nagy lemaradásban volt a Mercedeshez képest, de hittünk benne, hogy ledolgozza a hátrányát, és igazunk lett. Ugyanerre a Honda is képes lehet” – mondta Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke.

A SAUBER F1-ES MOTORSZÁLLÍTÓI
1993: Ilmor (Sauber néven)
1994: Mercedes
1995–1996: Ford
1997–2005: Ferrari (Petronas néven)
2006–2009: BMW (a német gyár csapataként)
2010–2017: Ferrari
2018–: Honda

 

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik