F1: A jó erőforrás fontosabb lesz, mint valaha – Webber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.10. 19:16
Mark Webber szerint az eddigieknél is meghatározóbb lesz a motorerő az erősorrendre nézve, ugyanis a nehezebb autók és a nagyobb leszorítóerő miatt a motorgyártóknak az utóbbi évek legerősebb erőforrásait kell a csapatok rendelkezésére bocsátaniuk.

Jelentős szabályváltoztatásokkal vág neki hamarosan a Formula–1 mezőnye a 2017-es szezonnak, de Mark Webber, a Red Bulltól a 2013-as szezont követően visszavonuló ausztrál pilóta rávilágított arra, hogy mire van leginkább szükségük a csapatoknak. Mark Webber, a Red Bulltól a 2013-as szezont követően visszavonuló ausztrál pilóta rávilágított arra, hogy mire van leginkább szükségük a csapatoknak.

„Az autók leszorítóereje jóval nagyobb lesz, így érzékenyebbé válva a motorerőre, mint valaha. Erősebb motorokra lesz szükség, mint eddig bármikor, a szélesebb abroncsok és a nagyobb ellenállás miatt” – vélekedett a korábbi versenyző.

Webber azt is megjegyezte, hogy mindez a Formula–1 javát szolgálhatja, ugyanis a nézők minél sebesebb gépeket szeretnének látni, ezért a pilótáknak keményen oda kell tenniük magukat a jó eredményért.

„Ami a sporttal kapcsolatos oldalt illeti, jó irányba tart az F1, mert az autók jóval gyorsabbak lesznek – mondta Webber. – A versenyzők újra keményen meg fognak dolgozni a fizetésükért, majd kimerülten és leizzadva állhatnak fel a dobogóra. A köridők visszatérnek a tíz évvel ezelőttiekhez, és ezt jó lesz látni.”

Legfrissebb hírek

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
23 órája

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33

F1 75: ajándékba kapott győzelme után kifütyülték Schumachert

F1
2025.08.10. 09:05
Ezek is érdekelhetik