F1: Ron Dennis lemondott, távozik a McLarentől – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.15. 20:57
null
Ron Dennis neve 36 év alatt egybeforrt a McLarenével (Fotó: Action Images, archív)
Lemondott Ron Dennis, a Formula–1-es McLaren-Honda ügyvezető igazgatója.

Ron Dennis együttműködése a McLarennel 1980-ra nyúlik vissza, szerződése azonban csak az év végéig érvényes, s a megállapodást a hírek szerint nem is akarták meghosszabbítani.

A brit a McLaren Technology Group ügyvezető igazgatói posztját töltötte be (Dennis ezenkívül a McLaren Automotive elnöke is, de azt nem tudni, ezt a szerepkörét megtarthatja-e), ám kedden lemondott tisztségéről.

Dennis nemrégiben a brit Legfelsőbb Bíróságon járt, hogy megakadályozza korai menesztését, kérelmét azonban elutasították, ezek után döntött úgy, hogy inkább távozik a McLarentől.

Mint ismert, Dennisnek 25%-os részesedése van a McLaren Groupban, amelyhez a Formula–1-es csapat is tartozik. Ami a részvények többi részét illeti, szintén 25%-kal rendelkezik Mansour Ojjeh, aki már hosszú ideje üzlettársa a McLarennek, a maradék 50%-ot pedig a bahreini Mumtalakat nevű vállalat birtokolja. Dennis szeretett volna megállapodni velük a többségi tulajdon felvásárlásáról, de ebben nem járt sikerrel, pedig kínai befektetők hozzájárulásával 1.65 milliárd angol fontot ajánlott nekik.

Dennis közleményében úgy fogalmazott, rendkívül szomorú a történtek miatt.

„Csalódott vagyok, hogy a TAG és Mumtalakat képviselői olyan döntést hoztak, amivel engem kényszerszabadságra küldenek, mindezt annak ellenére, hogy a menedzsment többi tagja erőteljesen figyelmeztette őket, milyen következményei lehetnek szempontból ennek az egésznek.”

„Az indokok, melyeket ellenem felhoztak, teljes mértékig hamisak, a vezetési stílusom olyan, mint mindig is volt. Ez tette lehetővé, hogy a McLaren idáig jusson, s olyan istállóvá váljon, amivé vált. Bebizonyosodott azonban, hogy sem a TAG, sem a Mumtalakat nem ért egyet az elképzelésemmel, ami a McLaren további fejlődését illeti. Elsődlegesen a vállalkozás miatt aggódom, amit felépítettem, s annak 3500 alkalmazottjáért.”

Legfrissebb hírek

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

Norris szerint a szerencsén is múlt; Leclerc rendkívül csalódott a zandvoorti időmérő után

F1
2025.08.30. 17:45

Az Aston Martin bizakodó, Verstappen szerint a top 5-be kerülés is nehéz lesz Zandvoortban

F1
2025.08.29. 20:40

McLaren: véletlenül lett Norrisé a győztes stratégia

F1
2025.08.05. 07:35

Norris nem is álmodott a győzelemről a Hungaroringen

F1
2025.08.04. 12:58

Minden idők legszorosabb végjátékát hozta a hungaroringi időmérő

F1
2025.08.03. 10:19

F1 75: kettős McLaren-győzelem született a 22. és a 23. rajthelyről

F1
2025.07.21. 09:16

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59
Ezek is érdekelhetik