F1: „Max megérdemli, hogy Sennához és Schumacherhez hasonlítsák”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.14. 16:51
null
Max Verstappen remekelt az esőben – ezt még azok is elismerik, akik eddig nem kedvelték (Fotó: AFP)
A Red Bull csapatfőnöke szerint Max Verstappen vasárnapi brazíliai teljesítményét nyugodtan oda lehet tenni Ayrton Senna és Michael Schumacher legnagyobb esőfutamai közé.

„Ennél jobban aligha lehet F1-es autót vezetni esőben –mondta Horner. – Amit vasárnap Interlagosban láttunk, különleges volt. Ott van a helye Senna és Schumacher nagy esős versenyei között, Max megérdemli, hogy hozzájuk hasonlítsuk. Nagyon ritkán látunk ilyet, örökké emlékezetes marad, meg kell becsülni.”

Horner tudja, hogy mindenki Verstappen utolsó 16 körét fogja kiemelni, amely alatt a 16. helyről a harmadikra száguldott előre, de sokkal mélyebbre ásva is különleges, amit a 19 éves holland művelt.

„Azt is érdekes volt figyelni, amit a biztonsági autó mögött csinált. Egy pillanatot sem vesztegetett, miközben a többség csak az előtte lévőre figyelt, Max körről körre a pálya minden pontját letapogatta, hol lehet fékezni, hol lehet gázt adni. Ezt a tudást használta fel később – mondta Horner. – Szinte mindegyik pilóta a gokartból jött, de ma már kevesen alkalmazzák az ott tanultakat. Max éppen ezt tette, ahogy a helyzet megkívánta, a külső vagy a belső íven fordult. Senki mástól nem láttam hasonlót, Max más kategória volt.”

Verstappen csak egyszer csúszott meg a vizes pályán, de akkor majdnem kiesett. Nagy lélekjelenléttel és szerencsével fogta meg az autóját a célegyenes előtt.

„Majdnem alsóneműt kellett cserélnünk, de Max még akkor is elképesztően higgadt volt. Attól a pillanattól eltekintve végig uralta a helyzetet” – mondta Horner.

Legfrissebb hírek

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
15 órája

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40
Ezek is érdekelhetik