F1: Verstappen elmondta, mit gondol az új szabályról

Vágólapra másolva!
2016.10.23. 20:07
null
Max Verstappen manőverei miatt szabályt kellett hoznia az FIA-nak (Fotó: Action Images)
Max Verstappen nincs elragadtatva attól, hogy az FIA megtiltotta a féktávon történő irányváltást védekezés közben. Nem csoda, hiszen az ő kétes manőverei miatt változtattak szabályt.

„Ne higgyék, hogy ettől a nézők jobban fogják élvezni a versenyeket –mondta Verstappen. – Nem lesz túl érdekes, ha a hátulról érkező simán kifékezi a riválisát, aki semmit sem tehet.”

Sebastian Vettel szerint Verstappen íratlan szabályt szegett meg, ami eddig senkinek sem fordult meg a fejében versenyzés közben. A pénteki pilótaértekezleten jött elő újra a téma, és mindenki Verstappen ellen fordult.

„Én is elmondtam a véleményem, miszerint a hátul érkezőnek mindig marad elég ideje arra, hogy reagáljon és a másik irányból támadjon. Nem nagy ügy, de úgy tűnik, mindenki más másképpen vélekedik” – mondta a holland, aki azért odaszúrt a riválisainak.

„Szerintem mélyen belül mindegyikük arra gondol, bárcsak ő találta volna ki ezt. Aztán kiharcoltak egy szabályt, amelytől azt remélik, hogy könnyebben megelőznek” – vélekedett Verstappen, aki nem tudja, milyen változást hoz a versenyzési stílusában az új szabály.

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
6 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29
Ezek is érdekelhetik