F1: megvan, kik lesznek a Renault pilótái 2017-ben – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 10:06
A brit motorsport.com szerint már szinte biztos, hogy a német Nico Hülkenberg és a francia Esteban Ocon alkotja a Renault pilótapárosát 2017-ben.

A lap úgy tudja, afrancia istálló szinte mindenben megegyezett Hülkenberggel, akinek már „csak” a Force Indiától való távozását kell megoldania. A német előszerződést kötött jelenlegi csapatával, de abból kiléphet, és az indiaiak sem feltétlenül járnak rosszul, hiszen a Manortól megkapják a Mercedes pártfogoltját, Pascal Wehrleint, akinek az érkezésével még akár árengedményt is kaphatnak a motorokból – ez pedig nem mindegy az anyagi gondokkal küszködő istállónál.

A Renault le akarja cserélni Kevin Magnussent és Jolyon Palmert, és korábban Valtteri Bottast, Carlos Sainz Jr.-t és Sergio Pérezt is megkörnyékezte, de egyikkel sem tudott megegyezni, mindegyikük marad jelenlegi istállójánál.

A másik Renault-pilóta minden bizonnyal a Manornál gyakorlatot szerző Esteban Ocon lesz – bár a német Autobild szerint a francia pilótához ragaszkodó istállónál Jean-Éric Vergne és Pierre Gasly szerződtetése is szóba került.

Legfrissebb hírek

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
2 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
3 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
20 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
Tegnap, 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52
Ezek is érdekelhetik