F1: a hoppon maradt francia nem érti a Toro Rossót

Vágólapra másolva!
2016.10.24. 13:53
A francia Pierre Gasly nem érti, miért hosszabbított szerződést a Toro Rosso Danyiil Kvjattal ahelyett, hogy őt szerződtette volna.

„Szerettem volna a Toro Rossóhoz kerülni 2017-ben, és nem is értem, miért döntöttek így, el sem magyarázták nekem” –mondta a GP2-es bajnoki címért küzdő francia, aki az idén egyszer már elszólta magát, és azt mondta, a szezon közben átveszi az orosz helyét. Lett is belőle némi dorgálás.

„Helmut Markóval tárgyaltunk, minden nagyon jól ment, úgy tűnt, enyém lesz az autó, de aztán egyik napról a másikra közölték, hogy Kvjat marad. Nem tudom, mi történhetett abban a két-három napban, és nem is értem, csak azt, hogy rossz időben voltam a jó helyen” – mondta Gasly, aki szívesen tárgyalna más F1-es csapatokkal, de azt is elfogadja, ha 2018-ig várna kell a Toro Rossónál kínálkozó lehetőségre.

Legfrissebb hírek

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
21 órája

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33

F1 75: ajándékba kapott győzelme után kifütyülték Schumachert

F1
2025.08.10. 09:05
Ezek is érdekelhetik