F1: Elcsépelt sztori ez a „rémült emberek csoportja” – Ferrari

Vágólapra másolva!
2016.10.22. 13:24
Luca Baldisserri, az F1-es Ferrari korábbi sportigazgatója úgy véli, az olasz csapatban félelem uralkodik, mindenki attól tart, hogy kirúgják.

A szakember néhány napja úgy nyilatkozott, mivel Maurizio Arrivabene csapatfőnök és Sergio Marchionne vezérigazgató sem rendelkezik komoly versenyzői tapasztalattal, így a kultúra már a Ferrari vezetőségében elveszett.

Mint Baldisseri mondta, az olasz istálló már nem az, amely egykoron volt – a csapatot egyszerűen csak »egy csoport rémült emberként« jellemezte.

„A légkör megfagyott, félelemmel teli. Senki sem mer kockáztatni, a döntéseket aszerint hozzák meg, hogy mindenki retteg a kirúgástól és az azzal párosuló szégyentől.”

Maurizio Arrivabene, a Ferrari főnöke reagált is Baldisserri nem épp hízelgő szavaira.

„Elcsépelt sztori. A Ferrari Olaszországban olyan, mint a labdarúgó-válogatott. Természetes, hogy nagy a nyomás, mint ahogy a kritikák is megszokottak. Ezzel együtt kell élnünk. Persze, néha átesnek a ló túloldalára, de a mi feladatunk az, hogy koncentráltak maradjunk, elvégezzük a feladatokat és kövessük az eltervezett útvonalat.”

„Ez a munka része, ha valaki itt dolgozik és egy ilyen világhírű márkát képvisel, mint a Ferrari. Ezt el kell fogadni, akár tetszik, akár nem. Hozzáteszem, a csapaton belül légkör, hangulat teljesen más, mint amit a médiában mondanak.”

Legfrissebb hírek

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
1 órája

Minden idők legszorosabb végjátékát hozta a hungaroringi időmérő

F1
2 órája

F1 75: huszonegy indulóból csupán három ért célba

F1
3 órája

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
4 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
13 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
14 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
15 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
18 órája
Ezek is érdekelhetik