F1: Verstappen sejti, hogy alakul a viszonya Ricciardóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.17. 12:06
Max Verstappen szerint akkor is jó viszonyban marad Daniel Ricciardóval, ha a Red Bull autójával a világbajnoki címekért küzdhetnek.

A csapattársi viszony kérdése mindig érdekes téma az F1-ben, s az utóbbi években Lewis Hamilton és Nico Rosberg gyerekkori barátságának elmúlását, illetve a Ferrarinál, illetve a McLarennél kialakult idilli állapotokat látva adódik a kérdés, mi a helyzet a Red Bullnál?

„Nagyon jó a kapcsolatunk Daniellel, ami nagyon fontos számomra – mondta Verstappen az ausztrál Fairfax Mediának, amelynek azért csapattársa nemzetiségére való tekintettel valószínűleg kedveskedni is akart. – A csapatnak is szüksége van arra, hogy jól dolgozzunk együtt. Sőt, szerintem ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy a világbajnoki cím lesz a tét, akkor sem változik semmi. Amíg tiszteljük egymást, ki tudjuk segíteni egymást.”

Azért Verstappen elmondta, nem barátság van köztük, csak munkatársi jó viszony.

„Sokat utazunk, nagyon ritka, hogy egyszerre vagyunk otthon Monacóban. Pedig nagyon vicces, hogy még egy házban is van a lakásunk, azaz össze is futhatnánk” – mondta Verstappen.

A hollandot arról is kérdezték, mi a titka annak, hogy már 18 évesen éretté vált az F1-hez.

„Apámat nem kell bemutatni, de édesanyám is imádja a versenyzést, otthon mindig ez volt a téma, ebben nőttem fel. Ennek köszönhettem, hogy már tizenévesen elsajátítottam ezt a gondolkodásmódot – mondta a Spanyol Nagydíj győztese, aki egyik riválisára sem tekint úgy, mint gyerekkori hősére, pedig amikor Fernando Alonso és Kimi Räikkönen bemutatkozott az F1-ben, Verstappen még csak 3 éves volt, amikor Lewis Hamilton megérkezett, még csak 9. – Egyetlen hősöm van, az apám. A többieket is tisztelem, de nem nézek fel rájuk ugyanúgy.”
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
21 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43
Ezek is érdekelhetik