F1: a Ferrari szerint nem a kerékcserén múlt a 3. hely

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.18. 18:52
Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke úgy véli, az egyetlen megfelelő döntés lehetett, hogy Kimi Räikkönent behívták a bokszba egy körrel azt követően, hogy Lewis Hamilton kereket cserélt a Szingapúri Nagydíj végén.

Hamilton 16, Räikkönen 15 körrel a leintés előtt kapott új gumikat, az angol használt szuperlágy, a finn használt ultralágy abroncsokon teljesítette a verseny hajráját. A Ferrari azért cserélte le Räikkönen 13 körös lágy gumijait, mert attól tartott, hogy Hamilton a hajrában a gyorsabb gumikon utoléri, majd megelőzi a finnt.

Ugyanez volt Daniel Ricciardo és Nico Rosberg esetében is, ott Rosberg nem reagált Ricciardo kerékcseréjére, és nyert.

Räikkönen lágy gumijainak 28 kört kellett volna kibírniuk a leintésig, pont annyit, mint Rosberg lágy gumijainak, nyolc körrel kevesebbet, mint amennyit a 8. helyen célba érő Sergio Pérez ment a saját lágy abroncsain.

„Azt hiszem, jól döntöttünk, attól tartottunk, hogy a lágy gumik a végére elkopnak, és nagyon lelassul az autó. Ez drámai következményekkel járt volna – mondta Arrivabene. – Meg kellett előznünk ezt a helyzetet, az adataink ezt diktálták, és most meg kell vizsgálnunk, jók voltak-e az adataink. Kimin semmi sem múlt, ma is megmutatta, milyen nagy bajnok.”

Räikkönent nemigen győzték meg csapata érvei.

„Azért meg kellene néznünk, mit tehettünk volna másképpen – nyilatkozta a finn. – Nyilvánvaló volt, hogy a Mercedes előttem marad a végéig, nem volt esélyem megelőzni. Lewis mögött ragadtam, de nem kérdés, hogy Nico volt a leggyorsabb mindannyiunk közül. Mindegy is, hogy harmadik vagy negyedik vagyok, nem ezért versenyzünk. Biztos vagyok benne, hogy elmentem volna a végéig a lágy gumikon, de így utólag ezt már könnyű mondani.”

Legfrissebb hírek

A Red Bull-lal a Hungaroringen jubiláló Verstappen nem számít több győzelemre az idén

F1
58 perce

Minden idők legszorosabb végjátékát hozta a hungaroringi időmérő

F1
2 órája

F1 75: huszonegy indulóból csupán három ért célba

F1
3 órája

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
4 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
13 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
14 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
15 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik