F1: a Ferrari az angol módszert másolva lépne előrébb

Vágólapra másolva!
2016.09.19. 13:02
A Ferrari mindent bevetne annak érdekében, hogy visszakerüljön az F1 csúcsára. Az is szóba került, hogy ismét szorosan együtt dolgozna a versenyautógyártás másik olasz nagyágyújával, a Dallarával.

„Valóban felvettük a kapcsolatot a Dallarával – ismerte el Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke. –Közösen tervezzük Emilia-Romagna autós-motoros völgyének újjáélesztését, mert csak így vehetjük fel a versenyt a britekkel, akik hasonló körülmények között dolgoznak együtt. Az angol motorsport völgyében néhány kilométeren belül van a Mercedes, a Red Bull, a Williams, a Renault, a Force India és a Manor főhadiszállása.”

A La Repubblica a korábbi F1-es pilótát és Formula E-csapatfőnököt, Jarno Trullit is kérdezte a kapcsolatról.

„Ha tényleg sikerülne összehozni az olasz gyártókat, azzal nagyon jót tennének, de várjuk meg a hivatalos bejelentést” – mondta óvatosan Trulli.

A Ferrari és a Dallara valamilyen szinten már most együtt dolgozik, hiszen mindkettő szorosan kötődik az F1-es Haas-istállóhoz.

Emilia-Romagna régió a Ferrari és a Dallara mellett a Lamborghini, a Maserati, a Pagani, a De Tomaso és a Ducati otthona is.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
Tegnap, 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Újabb Ferrari-siker: Robert Kubicáék nyerték meg a Le Mans-i 24 órást

Egyéb autó-motor
2025.06.15. 16:34
Ezek is érdekelhetik