F1: „Sok időnket elveszi a versenyzőink közti rivalizálás”

Vágólapra másolva!
2016.08.12. 17:20
Toto Wolff boldog a Mercedes eddigi teljesítménye miatt, de elismerte, hogy sokszor időigényes kezelni a Lewis Hamilton és Nico Rosberg közti vitákat, ami miatt nincsenek olyan könnyű helyzetben, mint azt sokan hiszik.

Bár néhány pályán kiegyenlítettebb volt a küzdelem a Mercedes és riválisai között, mint tavaly, ráadásul Hamilton és Rosberg többször is ütközött idén, mégis erősnek mondható a német istálló mérlege a szezon első felében. Toto Wolff maga is úgy gondolja, hogy ami az eredményeket illeti, nem sokkal teljesíthetett volna jobban a csapat, de a versenyzőik közti rivalizálás sokszor megnehezítette a dolgukat.

„Pozitívan tekintek vissza a szezon első felére, hiszen majdnem az összes futamot meg tudtuk nyerni, és ez az, amiben előzetesen reménykedtünk – mondta a csapatfőnök. – Ennek ellenére a vitákat és a rivalizálást nem mindig könnyű kezelni. Ezt el kell fogadnunk, hiszen két azonos képességű versenyzőnk van, akiknek azonos lehetőségeket biztosítunk. Ez sok időnket elveszi, aminek hosszú távon rossz hatása lehet."

Mint minden csapatfőnök, Wolff sem szeretne békebírót játszani Rosberg és Hamilton között, de azzal egyetért, hogy mivel nagy a tét, a versenyzők még többet megtesznek azért, hogy végül ők győzzenek, ami miatt az ütközések sem teljesen elkerülhetők.

„Ami engem illet, nyilván elkerülném ezeket, és azt szeretném, ha simán nyernénk a versenyeket, de végül is a szórakoztató ipar részei vagyunk – ismerte el az osztrák szakember. – Ha a csapattársak mindig ugyanabból a sorból indulnak, ami ráadásul az első sor, és a győzelemért és a bajnoki címért harcolnak, annak akár bukás is lehet a vége."

Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
6 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
12 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
13 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
14 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
15 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik